Rejtélyes jelet fogtak az űrből: a tudósok is meglepődtek, honnan érkezett

Egy különös, szinte sci-fibe illő jel érkezett a világűr mélyéről – és a csillagászok szerint ez a felfedezés új fejezetet nyithat a galaxisok születésének és fejlődésének megértésében.

Egy nemzetközi kutatócsoport, köztük a University of Pretoria szakemberei, a MeerKAT rádióteleszkóp segítségével egy rendkívül erős mikrohullámú jelet észleltek. A forrás elképesztő távolságban, mintegy nyolcmilliárd fényévre található a Földtől – vagyis a jel akkor indult útnak, amikor az univerzum még jóval fiatalabb volt. A kutatók szerint a sugárzás egy összeolvadó galaxispárból érkezik, amely a HATLAS J142935.3–002836 nevet viseli. Az ilyen kozmikus ütközések során hatalmas gázfelhők préselődnek össze, extrém körülményeket teremtve. Ilyenkor bizonyos molekulák – például a hidroxil – gerjesztett állapotba kerülnek, és rendkívül intenzív sugárzást bocsátanak ki. Ezt a jelenséget a tudósok úgynevezett hidroxil-megamaserként írják le – lényegében egy természetes „lézerként”, amely nem látható fényt, hanem rádióhullámokat sugároz. A most észlelt jel azonban annyira erős, hogy akár még ennél is extrémebb kategóriába, az úgynevezett „gigamaserek” közé is tartozhat, amelyek fényereje milliárdszorosa a hétköznapi maserekének. 

A felfedezést egy különleges kozmikus jelenség, a gravitációs lencsézés tette lehetővé, amelyet először Albert Einstein írt le. Ennek során egy köztes galaxis hatalmas nagyítóként működik: gravitációja meggörbíti a téridőt, és felerősíti a mögötte lévő, még távolabbi objektumok fényét. Enélkül a „kozmikus nagyító” nélkül a jel valószínűleg észrevehetetlen maradt volna. 

A kutatók bíznak benne, hogy ez csak a kezdet. Az új módszerekkel akár több száz vagy ezer hasonló megamasert is azonosíthatnak a jövőben, ami segíthet feltérképezni, hogyan alakulnak és ütköznek a galaxisok az évmilliárdok során. 

De vajon kell-e tartanunk az ilyen kozmikus ütközésektől? A válasz röviden: nem igazán. Amikor galaxisok találkoznak, a bennük lévő csillagok közötti távolságok olyan hatalmasak, hogy közvetlen ütközések ritkán történnek. Inkább a gázfelhők keverednek és sűrűsödnek, ami új csillagok születését indítja el, miközben a galaxisok alakja teljesen átalakulhat. 

A mi galaxisunk, a Tejútrendszer is egy ilyen találkozás felé tart: nagyjából ötmilliárd év múlva ütközhet az Androméda-galaxissal. Bár ez grandiózus esemény lesz, a jelenlegi ismereteink szerint a csillagok és bolygórendszerek többsége sértetlen marad. Addigra azonban a Nap már vörös óriássá válik, így a Föld valószínűleg amúgy sem lesz lakható.

Az univerzum tehát nemcsak csendes és végtelen – hanem dinamikus, látványos és tele van extrém jelenségekkel. És néha egy-egy távoli „kozmikus lézersugár” segít abban, hogy egy kicsit jobban megértsük ezt a lenyűgöző rendszert.