Szombaton lesz a legmelegebb

2017. szeptember. 05 4:49

Egész héten jönnek-mennek felettünk az időjárási frontok, továbbra is mozgalmasan alakul időjárásunk. A legtöbb napsütésre előre láthatólag szombaton számíthatunk.

A Dunántúl déli részén és északkeleten gyakori felhősödésre kell számítani és ott elszórtan záporok kialakulása várható, másutt a több órás napsütés mellett számottevő csapadék nem valószínű. Napközben az északnyugati, nyugati szél megélénkül, a Dunától keletre időnként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű, a tartósabban borult területeken marad 20 fok alatt a hőmérséklet. Késő este 11, 16 fok várható.

 

szerda

  • Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de délelőtt a keleti területeken még számíthatunk napsütésre.
  • A déli órákig északnyugaton, később másutt is elszórtan kialakulhat eső, zápor, délkeleten legkisebb a csapadék esélye.
  • A nyugati szél nagy területen megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Északkeleten, északon változóan, másutt többnyire erősen felhős időre számíthatunk.
  • A Dél-Dunántúlon többfelé, másutt elszórtan lehet kisebb eső, zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között várható.
  • Délnyugaton lehetnek tájak, ahol nem lesz melegebb 16, 17 foknál.

 

péntek

  • A néhány órás napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban 8 és 15, délután 18 és 24 fok között valószínű.

 

szombat

  • Napos időre számíthatunk, csak délutántól nyugaton növekedhet meg a felhőzet.
  • Nyugaton egy-egy zápor is előfordulhat.
  • A délire, délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Keleten számíthatunk a több napsütésre, nyugaton már gyakran erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Nyugat felől egyre többfelé várható zápor, zivatar.
  • A délnyugati szelet erős lökések kísérik, zivatar környezetében viharos széllökések lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 28 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.