Több helyen zivatarokra, délen sok esőre figyelmeztetnek

2024. szeptember. 27 10:34

Pénteken még csak elvétve lehet egy-egy zivatar, szombaton azonban megérkezik a front, amely nem csak záporokat, de nagyobb mennyiségű csapadékot is hozhat magával, ezért kiadták a figyelmeztetést.

Pénteken délután elsősorban a Dunántúl északnyugati harmadán előfordulhat néhány zivatar, melyekhez átmeneti viharos széllökés (~60-70 km/h), lokális intenzív csapadék és kisebb szemű jég társulhat. Kisebb eséllyel a délnyugati, esetleg északi, határhoz közeli területeken is megdörrenhet az ég.

A zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala vármegyében.

Szombatra virradóan egy átvonuló hidegfront hatására délnyugat felől növekedni kezd a csapadékhajlam. Az eső, zápor mellett főként a déli, délkeleti, illetve keleti vármegyékben zivatar is előfordulhat a nap folyamán, a maihoz hasonló kísérőjelenségekkel. Szombat éjfélig a lehulló csapadék mennyisége a déli, délkeleti, esetleg keleti tájakon helyenként 20 mm körül alakulhat.

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok miatt a déli országrészre, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére, míg 20 mm-t meghaladó eső miatt Baranya, Csongrád-Csanád és Békés vármegyére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Egy mediterrán ciklon hidegfrontja vonul át felettünk. Jelentős változást az időjárásban nem okoz, de nedvesebbé válik a levegő. Az időjárás érzékenyek azonban kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak.

A légnyomás csökken.