Újabb nagy esőzésre és viharos szélre figyelmeztetnek

2024. szeptember. 15 11:01

A felettünk örvénylő ciklonból még vasárnap és hétfőn is nagyobb területen várható jelentős mennyiségű eső. A viharos szél csak vasárnap estétől mérséklődik a Dunántúlon.

Síkvidéken északnyugaton kisebb területen vasárnap délutánig egy-egy átmeneti 90 km/óra körüli széllökés nem zárható ki. Hegyvidéken a Kőszegi-, Soproni-hegységben délutánig, illetve kezdetben a Bakony magasan fekvő részein fordulhat elő efeletti széllökés. 70 km/h körüli vagy feletti széllökések a délutáni órákig északnyugaton (Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas megye) előfordulhatnak, majd estére már csak Sopron térségében, Győr-Moson-Sopron megye nyugati felében. Ezeken a részeken csak hétfő délután mérséklődik tartósan a szél. Vasárnap az erősen viharos szél miatt másodfokú figyelmeztetés érvényes Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyében, ott a széllökések a 90 km/h-s sebességet is meghaladhatják, a Dunántúl többi részén pedig elsőfokú figyelmeztetés került kiadásra a viharos szél miatt.

Vasárnap éjfélig a Dunántúlon nagyobb területen csökken a nagy csapadék esélye, inkább kisebb körzetekben valószínű előfordulása, főként a Dunántúl középső területein. 20 mm-t elérő csapadék a délkeleti megyékben hullhat az esti órákig váltakozó intenzitással. 

Nagy mennyiségű csapadékra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet vasárnap Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér,  Somogy, Tolna, Baranya, Csongrád-Csanád és Békés vármegyére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Hétfőn ismételten hullhat nagyobb területen jelentősebb mennyiségű eső (> 10 mm), egyes területeken, nagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon, a délnyugati országrészben, illetve egy délnyugat-északkeleti sávban 20 mm feletti csapadék is valószínű. Hétfőn a 20 millimétert várhatóan meghaladó csapadékmennyiség miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy és Baranya vármegyében.

Intenzív záporok környezetében egy-egy helyen villámtevékenység kialakulásának valószínűsége alacsony.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.