Viharos széllel érkezik a meleg, figyelmeztetnek

2024. szeptember. 26 10:57

Viharos, délies irányú széllel meleg levegő érkezik hazánk fölé, a Dunántúlon akár 80 km/h-s széllökések is előfordulhatnak. Pénteken északnyugaton már megjelenhet egy-egy zivatar is.

Csütörtökön főként a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében viharossá fokozódik a délnyugati, déli szél. A legerősebb széllökések – kiemelten a szélre érzékeny helyeken, magasabb térszíneken – a 75-80 km/h-t is elérhetik. Estére veszít erejéből a légmozgás, azonban a Bakonyban és az Alpokalján még az este folyamán sem kizárt időnként 70 km/h körüli széllökés.

Elsőfokú figyelmeztetés érvényes az akár 70 km/h-t meghaladó széllökések veszélye miatt a Dunántúlon: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Vas, Veszprém, Fejér, Zala és Somogy vármegye területén.

Péntek hajnalra várhatóan csillapodik a szél. A déli óráktól a Dunántúl északnyugati felén előfordulhat néhány zivatar, melyekhez átmeneti szélerősödés, intenzív csapadék és apró szemű jég társulhat.

A zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyében.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Bár középpontja keletebbre húzódik, frontjai még mai is felettünk lesznek. A sok felhő a hangulatunkat is kedvezőtlenül befolyásolja.

A légnyomás nem változik.