Megindult a világ legnagyobb jéghegye, ami 30 évig nem mozdult

2023. november. 25 11:26

Az A23a elnevezésű jéghegy az Antarktiszról való leszakadását követően több mint három évtizedre megfeneklett, most mozgásba lendült.

A mintegy 4000 négyzetkilométer területű A23a elnevezésű jéghegy 1986-ban vált le az Antarktisz partjairól. Hamarosan megfeneklett a Weddell-tengeren, és “jégsziget” lett belőle.

A 400 méter vastag jégtábla az elmúlt évben kezdett egyre gyorsabban sodródni, és hamarosan az antarktiszi vizeken kívülre kerülhet – számolt be róla a BBC News.

Az A23a az Antarktisz Filchner-selfjég táblájáról szakadt le más jégyhegyekkel együtt. A nyolcvanas években az A23a területén még egy szovjet kutatóállomás működött. Miután a jéghegy leszakadt, expedíciót küldtek az állomásra a felszerelések elszállítására, hogy ne vesszenek oda.

A világ legnagyobb jéghegye azonban nem jutott messzire, mert mélyre merülő alja beleütközött és fennakadt a Weddell-tenger medrében.

Andrew Fleming, a Brit Antarktiszkutató Intézet szakértője elmondta, hogy először 2020-ban érzékelték a jéghegy elmozdulását. Mint hozzátette: a kutatók úgy vélik, azért indulhatott útnak, mert mostanára csökkent le a mérete annyira, hogy ez megtörténhetett.

Az A23a haladása az utóbbi hónapokban a szél és az áramlatok hatására gyorsult fel, és jelenleg az Antarktiszi-félsziget északi csúcsa fölött jár.

A tudósok szerint a Weddell-tengerről érkező jéghegyekhez hasonlóan feltehetően az A23a is bekerül az antarktiszi sarkvidéki áramlatba, és az Atlanti-óceán déli része felé fog sodródni.

A tudósok továbbra is figyelik az A23a sorsát.

(MTI)
Borítóképünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Címkék:,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma sok lesz a felhő a Kárpát-medence felett, ezért a hőség sem lesz annyira tikkasztó és az UV sugárzást is mérsékli a borult idő. A nap második felében fülledtté válik az idő, mert nedvesebb légtömeg érkezik.

A légnyomás csökken.