Villámfényes éjszakát hoznak a viharok

2017. július. 24 13:30

Az átvonuló hidegfronttal több fokkal hűvösebb levegő áramlik fölénk, majd a hét végére tér vissza a napos és egyre melegebb időjárás.

Éjszaka erősen felhős idő várható, sokfelé záporral, zivatarral, majd holnap délelőtt a Dunántúlon csökken a felhőzet, felhőátvonulások mellett rövidebb időszakokra már kisüt a nap, záporok legfeljebb az Alpokalján lehetnek a délután során. A Dunától keletre viszont sok marad a felhő, melyekből egész nap, legtovább a keleti határ mentén lehet eső, zápor, illetve zivatar. Zivatarokat bármikor kísérhet viharos széllökés és jégeső, de elsődleges veszélyforrás a néhány óra alatt lehulló igen nagy mennyiségű csapadék lehet. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen erős lesz, főként a Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között várható, a felhős, csapadékos alföldi tájakon lehet a leghűvösebb.

 

szerda

  • Északkeleten is csökken a felhőzet, az ország nagy részén több órára is kisüthet a nap. A délután folyamán főként nyugaton, délnyugaton növekszik meg ismét erősebben a felhőzet.
  • Elsősorban a Dunántúlon lehet újabb csapadék; eső, zápor, délnyugaton egy-egy zivatar.
  • Az északnyugati szél több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Napos és erősebben felhős időszakok egyaránt lesznek a több felhő a Dunántúlon valószínű.
  • Elszórtan alakulhat ki záporeső, a több csapadék a Dunántúlon valószínű.
  • Az északnyugati szél többször megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 28 fok között alakul, a Dunántúlon lesz a hűvösebb.

 

péntek

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként záporeső kialakulhat.
  • Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

 

szombat

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati időnként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Gyengén felhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • Többnyire mérsékelt lesz a változó irányú szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.