Zivatar veszélyére figyelmeztetnek nyolc megyében

2023. április. 01 11:36

Továbbra is változékonyan alakul hazánk időjárása. Szombaton és vasárnap is számítani kell záporok, zivatarok felbukkanására.

Szombaton elsősorban a Dunántúl nyugati, délnyugati részein, valamint az északkeleti harmadán alakulhatnak ki zivatarok. Az erősebb gócokat intenzív csapadék (10-20 milliméter), illetve apró szemű (1 centiméternél kisebb átmérővel) jég kísérhet leginkább, de főként ma viharos széllökések (70 km/óra) is társulhatnak hozzájuk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyékre a szombati napra vonatkozóan.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Vasárnap főleg a Dunától keletre (ezen belül is legnagyobb számban egy észak-déli tengelyű összeáramlási zóna mentén) lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához. A Dunától keletre fekvő területeken figyelmeztetés érvényes a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt vasárnap.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás