Zivatarok veszélyére figyelmeztetnek az ország nagy részén

2025. július. 13 10:59

A hétvége folyamán az ország nagy részén kedvezők lesznek az időjárási feltételek záporok, zivatarok kialakulásához.

Szombaton a déli óráktól estig, késő estig elsősorban az ország északkeleti harmadán, alacsonyabb valószínűséggel a nyugati országrészben, másutt legfeljebb elvétve alakulhatnak ki zivatarok. A cellákhoz intenzív csapadék (~15-25, néhol esetleg ennél több), viharos széllökés (~60-75 km/h) és apró szemű jég (~1-2 cm) is társulhat.

Szombaton Baranya és Tolna vármegye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatarok veszélye miatt.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon. 

Vasárnap a szombatinál kevesebb helyen, elsősorban északnyugaton, illetve északon, északkeleten lehet számítani zivatarokra, a maihoz hasonló kísérő jelenségekkel. A zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt a Hungaromet elsőfokú figyelmeztetés adott ki vasárnapra Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Heves, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

A légnyomás nem változik.