Zivatarokra, felhőszakadásra és viharos szélre figyelmeztetnek

2022. június. 10 11:21

Pénteken még továbbra is többfelé számíthatunk újabb zivatarok kialakulására, majd szombaton már kisebb számban és a középső és keleti tájakon lehet zápor, zivatar.

Pénteken a déli óráktól ismét megszaporodhatnak a zivatarok. Nagyobb számban a Duna vonalában és attól keletre számíthatunk rájuk (előbb jellemzően az Északi-középhegység térségében, a déli óráktól már a Duna-Tisza közén és a Duna vonalában, valamint az Alföld keletebbi vidékein is). A zivatarokat leginkább az ország középső harmadán kísérheti felhőszakadás (rövidebb idő alatt általában 20-30 milliméter, ám erősebb gócok esetén 40 millimétert meghaladó összeg sem kizárt), emellett néhány átmeneti viharos (általában 60-80 km/óra) széllökés és jégeső (1-2 centiméteres átmérővel) is társulhat hozzájuk. Elsősorban keleti megyékben néhány heves zivatar is előfordulhat (akár 85-90 km/óra körüli átmeneti szélrohamokkal; illetve nagyobb méretű, akár 2 centimétert meghaladó jéggel kísérve). Estétől fokozatosan mérséklődik a csapadékhajlam, de éjszaka, hajnalban főként az északkeleti tájakon, illetve a Dél-Dunántúlon még előfordulhat dörgés, villámlás.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt hazánk teljes területére, péntekre vonatkozóan. Felhőszakadás miatt Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Pénteken napközben az Alpokalján a zivataroktól függetlenül is viharossá fokozódó északi szelet 70 km/órát meghaladó lökések is kísérhetik. Estére veszít erejéből a légmozgás. A viharossá fokozódó északi szél miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés.

Szombaton napközben is elsősorban a Duna vonalában, illetve attól keletre alakulhat ki zivatar, de a péntekihez képest már kisebb számban. Az erősebb gócokat ekkor is kísérheti viharos (általában 60-80 km/óra) széllökés, jégeső (1-2 centiméteres átmérővel), esetleg intenzív csapadék (akár 15-20 milliméter). Szombaton a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes a Dunától keletre fekvő területeken, valamint Tolna és Baranya megyében.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.