Zivatarra és viharos szélre figyelmeztetnek több vármegyében

2024. július. 03 9:31

Az átvonult hidegfront a keleti területeken néhol még zivatarokat okozhat. A front mögött a Dunántúlon többfelé viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél.

Kedden napközben a záporok mellett néhol zivatarok, leginkább egy összeáramlási zóna mentén hozzávetőlegesen a Salgótarján-Szeged vonal szélesebb sávjában, illetve délkeleten fordulhatnak elő. A cellákhoz intenzív csapadékhullás (~15-25 mm, az összeáramlási zónában az egymást követő cellákból ennél több is), szélerősödés, kis eséllyel apró szemű jég társulhat. Estére várhatóan megnyugszik a légkör. Napközben a Dunántúl északi felén, illetve északkeleten, kiemelten a magasabban fekvő területeken előfordulhat egy-egy 70 km/óra körüli széllökés északi, északnyugati irányból. A délután második felében már veszít erejéből a szél. HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt keddre a Dunától keletre fekvő területekre, valamint Baranya vármegyére. Viharos szél veszélye miatt Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés. 

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Szerdán kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

A légnyomás nem változik.