Zivatarra, viharos szélre és jelentős esőre figyelmeztetnek szerdán

2019. november. 12 11:12

Szerdán először északkeleten, majd egy érkező hidegfrontnak köszönhetően délután nyugaton kell 20 millimétert meghaladó esőre készülni.

Alkalmazott kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség kedden nem valószínű.

Szerdán összeáramlási vonal mentén elsősorban északkeleten tartós csapadékra van esély, amelyből Nógrád és Heves megyékben, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén 20 millimétert meghaladó eső is eshet. A délutáni órákban nyugat felől hidegfront éri el hazánkat, amely késő délután az északnyugati megyékben okozhat nagyobb mennyiségű (20 milliméter feletti) csapadékot. A Dunántúl északi felében a front mentén egy-egy zivatar sem kizárt. A hidegfront érkezésével az északnyugatira forduló szél szintén a Dunántúli-középhegység területén, illetve a Dunántúl északi felében viharos lökéseket okozhat (60-75 km/óra).

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki eső miatt Vas, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékre, a szerdai napra vonatkozóan. Zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes, szintén a szerdai napra Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyékben. Viharos erősségű széllökésekre ugyancsak elsőfokú figyelmeztetés van érvényben északnyugaton: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyékben.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.