január 29.szerda
Napos idő valószínű gyengén vagy közepesen felhős ég mellett. Északnyugaton, északon egy-egy zápor előfordulhat, másutt nem várható csapadék. A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között várható, az Északi-középhegységben lesz a leghűvösebb.
január 30.csütörtök
Hajnalra köd, valamint rétegfelhőzet képződhet, amely egyes részeken tartósabban megmaradhat. Délkelet felől felhőzet nyúlik fölénk - a délkeleti tájakon gyenge eső is előfordulhat -, északnyugat felé haladva számíthatunk több napsütésre. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon megélénkül. Reggel 0, +5 fok valószínű, de helyenként gyenge fagy is lehet. A maximum-hőmérséklet 6 és 14 fok között változik, a tartósan ködös tájakon lesz hidegebb az idő.
január 31.péntek
Hajnalra nagyobb területen képződhet köd, valamint rétegfelhőzet, amely napközben zsugorodik, szűnik. Emellett változó felhőzetre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Kisebb eső, zápor előfordulhat. A nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között várható.
február 01.szombat
Az ország nagyobb részén a felhős időnek van inkább esélye és gyenge csapadék sem zárható ki. Az északnyugati, északi szél helyenként megélénkül. A minimum -3, +4, a csúcsérték 4, 9 fok között várható.
február 02.vasárnap
Nagyrészt felhős időre van kilátás helyenként kis mennyiségű csapadékkal. Az északias szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +2, a csúcshőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.
február 03.hétfő
Szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Néhol hózápor nem zárható ki. Az északias szelet élénk, néhol erős széllökések kísérhetik. Reggelre -7 és 0 fok közé csökkenhet a hőmérséklet, míg kora délután 1, 6 fokra van kilátás.
február 04.kedd
Változóan felhős idő valószínű, néhol hózápor is előfordulhat. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet -9 és -2, a maximum 0 és +5 fok között alakulhat.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Te igazán az új kezdetek, a lendületes kezdések embere vagy. A mai napot egyszerűen neked találták ki! Indulj el, indítsd el, amit csak megálmodtál, fogd be vitorládba a jó szelet, ami nyílegyenesen vezet kitűzött célod felé.
Még több horoszkópKedves Bika! A megújulás energiájáról szólnak ezek a napok és ma értünk el a fordulathoz, ma kéne új lendületet venned. Ne sajnáld erre az energiát, barátkozz a változás gondolatával. Nyugodj meg, mert ez nem kizárólag rosszat hozhat, sőt, benne van a fejlődés lehetősége.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Ma simán vehetsz akár repülőrajtot is, különösen, ha igazán innovatív és kreatív ötleted van. Legalább az első lépést tedd meg. Most olyan kezdeményezés is átmehet a szűrőn, amiről eddig nem is álmodtál.
Még több horoszkópKedves Rák! Megérzéseid mellé ma az intelligenciádat is segítségül kell hívni, hogy villámgyorsan átlásd és megoldd a nehéz helyzeteket. Ne hezitálj tovább, ha valami újba szeretnél belevágni. Itt van az idő, nem halogathatod tovább sem a kezdést, sem az indulást.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Bátor és pozitív személyiséged most adu ász lehet a kezedben. Lendülj bele az újdonságokba, kezdeményezz, javasolj, sőt, akár az irányítást is magadhoz ragadhatod. Persze jön majd akadály és nehézség, de van erőd megbirkózni ezekkel.
Még több horoszkópKedves Szűz! A régi hagyományok szerint jót tesz, ha ma gyorsan kitakarítasz valamit otthon, hogy helyet teremts az új szerencsének. Az újholdas energiák új lendületet adhatnak és olyan életterületeden is jöhet felpezsdítő energia, amiről úgy érzed, hogy egy ideje megrekedtél.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Vedd úgy, hogy ma egy új ciklus kezdődik számodra. Lehetne ez egy új egyensúly kialakítása, egy harmonikus helyzet létrehozása és megtartása. Lehet, hogy ehhez változtatnod kell valamelyik életterületeden, de hosszú távon hálás leszel magadnak.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Nagyot léphetsz ma előre, különösen, ha konkrét célt tudsz megfogalmazni. Most kicsit félreteheted az óvatoskodást és bátran ugorhatsz előre. Az eddig ismeretlen, új módszereket se vesd el, adj esélyt legalább egy próba erejéig.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Aktivitásodat érdemes ma bevetni, amihez most hozzákezdesz, az nagy lendületet vehet és jó eredményt hozhat a jövőben. Jól gondold meg és annak adj ma energiát és figyelmet, amit a jövődben is látni szeretnél.
Még több horoszkópKedves Bak! Legyen bátorságod a jövő felé fordulni és akár sorsfordító változásba is fejest ugrani. Olyan új perspektívák tárulhatnak fel előtted, amire már régen volt példa. Persze a te egyetértésed és aktivitásod is kell, hogy ezek a magok szárba szökkenhessenek.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Új, kreatív, sőt, akár forradalmi ötleteid és újításaid is színre léphetnek. Legalábbis próbáld meg sínre tenni ezeket. Lehetséges, hogy a hatások és eredmények majd később jelentkeznek, de az indítást semmiképp se halogasd!
Még több horoszkópKedves Halak! A mai nap tökéletesen alkalmas arra, hogy megszabadulj valamitől, hogy kitörj a berögződött szerepekből. Akár forradalmi változás is jöhet, ami azért elég gyors lehet, de igyekezz alkalmazkodni a változásokhoz.
Még több horoszkóp
rekordok anno
-26
Debrecen
1947
20
Máza
2002
orvosmeteo
Nincsfronthatás
A hidegfront után fokozatosan elmúlnak a kellemetlen tünetek. Pénteken érkezik majd egy melegfront.
A légnyomás emelkedik.
Startlapon fut
Gyakran keresett települések: Budapest | Miskolc | Szeged | Pécs | Győr | Debrecen | Székesfehérvár | Szolnok | Kecskemét | Zalaegerszeg
Kedvelt tóparti települések: Balatonfüred | Siófok | Balatonalmádi | Tihany | Balatonfűzfő | Balatonboglár | Zamárdi | Balatonlelle | Keszthely | Révfülöp | Fonyód | Balatonfenyves | Balatonszárszó | Fadd-Dombori | Szelidi-tó