szeptember 22.péntek
A vastagabb, összefüggőbb felhőzet kelet felé tolódik, mögötte többnyire fátyolfelhős, napos idő ígérkezik. Késő délután az Alpokaljára esetleg már besodródhat egy-egy zápor, zivatar. A délies szél nagy területen élénk, az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében erős lesz. A csúcshőmérséklet 26 és 32 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl le a levegő.
szeptember 23.szombat
Alapvetően sok lesz felettünk a felhő, az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon inkább zárt, másutt szakadozottabb lehet a felhőtakaró, sőt a délkeleti, keleti országrészben akár több órára is kisüthet a nap a fátyolfelhők mellett. Délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik, amelyből főleg a Dunántúlon sokfelé várható tartós, intenzív eső, de a Dél-Dunántúlon és a Dunától keletre záporok, akár károkozó szélrohamokkal kísért heves zivatarok is kialakulhatnak. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, és megélénkül, megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 33 fok között várható, nyugatról délkelet felé haladva várható egyre melegebb idő.
szeptember 24.vasárnap
Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, de helyenként több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható eső, záporeső, főként a Dunától keletre zivatarok is kialakulnak. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Az északi, északkeleti szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 26 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb, keleten, délkeleten a melegebb idő.
szeptember 25.hétfő
Reggelig, délelőttig főleg nyugaton, délnyugaton lehetnek erősebben felhős területek, szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar, majd mindenütt csökken a felhőzet, hazánk nagy részén kisüt a nap, csökken a csapadékhajlam. Az északi, északkeleti szél sokfelé élénk, néhol időnként erős lesz. A hajnali 11, 17 fokról délutánra 23 és 30 fok közé melegedhet fel a levegő.
szeptember 26.kedd
Sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. Az északkeleti, keleti szél néhol időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 11 és 17, délután 24 és 28 fok között alakul.
szeptember 27.szerda
Napos idő valószínű fátyolfelhőkkel, kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A keleti szél néhol időnként megélénkül. A hajnali 10, 16 fokról 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
szeptember 28.csütörtök
Napos, száraz időre van kilátás általában kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Több helyen megélénkülhet a keleti, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 8 és 15, a maximum 22 és 27 fok között valószínű.
Országos előrejelzés

horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! A mai napon nagyon energikus vagy. Annyira jól teljesítesz a munkádban, hogy azon magad is meglepődsz. Kapsz is dicséretet, ami nagyon ritka. Munka után is még marad erőd, hogy elvégezd a házimunkát, hogy aztán hétvégén több időd legyen a családodra.
Még több horoszkópKedves Bika! A munkád a sok belefektetett energiád a projektbe végül megtérül. Nemcsak elismerésben, hanem fizetésemelésben is részesülni fogsz. Mindenképpen meg kell ünnepelned ezt a családoddal a hétvégén.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Ma kifejezetten laza napra számíthatsz. A munkahelyeden sem állnak végre hegyekben a tennivalók, de ez nem is baj, mert a gondolataid már a hétvége körül forognak teljesen. Használd ki, hogy ezen hétvégén a családoddal lehetsz.
Még több horoszkópKedves Rák! Ma érzelmileg nyitottnak kell lenned, mert egy olyan ember léphet be az életedbe, akit eddig nem ismertél vagy ha ismerted is, nem mutatta meg ezt az oldalát. Bármi is lesz ebből, ne zárkozz el!
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Ma új álláslehetőséget kapsz, ami nagyban segíthet az anyagi problémáidon. Ennek ellenére ne mondj egyszerre nemet, fontold meg a döntés. A hétvége pont erre lesz jó, hogy ezen töprengj.
Még több horoszkópKedves Szűz! Bár a mai napra minden perced be van osztva, de természetesen semmi sem alakul a tervek szerint. Mivel nagyon segítőkész vagy, nem tudsz nemet mondani egy kollégádnak és mindenben segíteni fogsz neki. Azért a hétvégét töltsd pihenéssel.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Környezeteddel akadhatnak ma problémáid, de kötelességed rendbe hozni a dolgokat, ezúttal nem vonhatod ki magad alóluk. Ne kerüld el a konfliktusokat, inkább nézz szembe vele.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Nem jól indul a nap, sőt, a folytatás sem lesz túl felemelő, mert egyik családtagoddal nagyon nem értesz egyet, és összevesztek. De mivel, nagyon tisztelitek egymást, nem okozhat problémát megbeszélni az adott helyzetet, valamint gyorsan meg is oldjátok.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Különösen izgatott vagy ma, de nem tudod miért. Jó érzésekkel indulsz munkába, amelyek a nap hátralévő részében be is igazolódnak. Kellemes meglepetés ér a munkahelyeden, kapsz egy olyan projektet, aminek te leszel a vezetője. Nagyon régóta vártál erre a felkérésre, most megkapod.
Még több horoszkópKedves Bak! Ma egy érzelmekkel teli napod lesz. Őszintén elmondhatod valakinek, hogy mit érzel iránta. Meglátod, érzelmeid viszonzásra találnak majd. Nem is érted, miért nem tetted meg ezeket a lépéseket már korábban. Nem szabad félni, a lehetőségek megtalálnak!
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Ma mély beszélgetésbe keveredsz egy kollégáddal, amely nagyon hasznos lehet számodra. Olyan dolgokat találtok ki, amelyek előre lendíthetik a munkátokat. Ezt az összefogást a főnökötök is díjazni fogja.
Még több horoszkópKedves Halak! Ma rendkívül tisztán fogod látni a dolgokat. Végre meghozhatod a döntést, ami már régóta nyomja a lelked. Egyedül is megszületik a megoldás, mert annyira letisztult előtted minden, hogy tanácsra sincs szükséged.
Még több horoszkóprekordok anno
-2
Eger
1902
32,7
Máza
2003
orvosmeteo
Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell holnapig számítani.
A parlagfű virágporának mennyisége a csapadékos tájakon lecsökkent, de még mindig a tüneteket okozó, közepes tartományban alakul, a szárazabb területeken pedig továbbra is magas, esetenként elérheti a nagyon magas szintet is.
A légnyomás nem változik.