március 25.kedd
Változóan felhős idő várható. Hazánk déli felén több helyen fordulhat elő még zápor, zivatar, melyek estére sem szűnnek meg teljesen. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, azonban a zivatarok környezetében élénk, erős széllökés nem kizárt. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő.
március 26.szerda
A köd a nap első felében fokozatosan zsugorodik, feloszlik, közben dél, délkelet felől magasszintű, napközben főként a déli tájak fölé vastagabb felhőzet is érkezik, utóbbi részeken erősen felhős vagy borult is lehet az ég. Észak, északnyugat felé haladva várható több napsütés. Elszórtan eső, zápor előfordulhat, néhol zivatar sem kizárt. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon többfelé megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.
március 27.csütörtök
Délen, délkeleten többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, időszakos eső, zápor is előfordulhat. Másutt gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti tájakon néhol viharos lökések is kísérhetik. Hajnalban általában 5, 10 fok várható, de a szélvédett északi helyeken ennél hidegebb lesz. Délután többnyire 15, 20 fokra van kilátás, ugyanakkor a felhősebb déli, délkeleti tájakon hűvösebb lesz.
március 28.péntek
Dél felől egyre többfelé erősen megnövekedhet a felhőzet, de az északi, északnyugati országrészben még több órára kisüthet a nap. A déli országrészben több helyen valószínű eső, zápor, azonban északon is növekedni kezd a csapadék előfordulási esélye. Továbbra is nagy területen kísérik élénk, erős lökések az északi, északkeleti szelet. A minimum általában 5, 10 fok között valószínű, a szélvédett északi tájakon ennél hidegebb lesz. A maximum döntően 14, 20 fok között valószínű, a csapadékos déli helyeken hűvösebb lesz.
március 29.szombat
Erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, majd keleten szakadozottabbá, vékonyabbá válhat a felhőzet. Sokfelé valószínű csapadék, tartós eső is előfordulhat. Az északi, északkeleti szelet változatlanul erős, helyenként viharos széllökések kísérhetik. A hajnali 4, 10 fokról délutánra 8, 16 fok közé melegedhet fel a levegő.
március 31.hétfő
Szakadozottabb, gomolyosabb lehet a felhőzet, továbbra is előfordulhat eső, zápor. Az északi szelet erős, helyenként viharos széllökések kísérhetik. Hajnalban 2, 9, délután 12, 18 fokra számíthatunk.
április 01.kedd
Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk. Csapadék előfordulhat, de már inkább záporos jellegű lehet. Az északi szél erős, néhol viharos lesz. A minimum-hőmérséklet 1, 8, a csúcsérték 14, 21 fok között várható.
Országos előrejelzés

horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Ez már a te időszakod, nagyobb erőd lehet, hogy ötleteidet, projektjeidet előtérbe told. De közben vedd lazán az egészet, magadnak ártasz, ha túlságosan belefeszülsz. A többiek meglátásait próbáld nem kritikának felfogni.
Még több horoszkópKedves Bika! Merj megállni és fellélegezni egy kicsit. Ez mindenképp megkönnyíti számodra a múlt lezárásának hosszadalmas folyamatát. Nem kell siettetned a gyógyulási folyamatot, de azért szép fokozatosan el kéne varrni a régi szálakat.
Még több horoszkópKedves Ikrek! A fellélegzés és lazaság menni fog, segítsd ma ezzel kapcsolatépítésedet. Akár új szövetségeket is érdemes kötni, különösen, ha közös projektről van szó. A kritikus megjegyzésekkel bánj óvatosan, lehet, hogy a másiknak máshol van a tűréshatára.
Még több horoszkópKedves Rák! Kezeld ma lazábban a dolgokat, azt is, ahogyan teszed a dolgokat és azt is, ahogyan kezeled a hozzád érkező visszajelzéseket. Lehet, hogy nem fog mind tetszeni, de sértődés helyett inkább nézd meg, hogy kitől kaptad: ha megbízható a forrás, érdemes megfontolni, ha nem, akkor rázd le magadról.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Ma levegősebben érdemes reagálnod az adódó helyzetekbe. Ha többre vágysz, keresd a réseket, vagy a tágabb részeket, ahol nagyobb a mozgástered. Ha utazás, továbbtanulás lehetősége merül fel, ne állj ellen, kockáztass!
Még több horoszkópKedves Szűz! Bátran kereshetsz szabadabb, lazább utat, nem kell belepréselned magad valamibe a valódi vagy képzelt elvárások miatt. Átértékelheted a fontossági sorrendet, ne a megszokás vezessen. Mélyről kerülhetnek elő félelmek, végy egy nagy levegőt és nézz szembe velük.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Vedd levegősebben a dolgokat, különösen, ami a kapcsolataidat illeti. Most nagyobb bátorságod lehet kimondani azt, amit szeretnél. Lehet szó szerelemről, barátságról vagy a munkádról is, mindenhol előtérbe kerülhetnek az összefonódások és a kölcsönös segítség egymásnak.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Ma könnyedebben mozoghatsz nehéz terepen is. Érdemes lenne végignézni munkafolyamataidat, mert van esély az egyszerűsítésre. Ezzel időt és energiát is megspórolhatnál magadnak. Csökkentsd azt a nyomást, amit hajlamos vagy magadra helyezni.
Még több horoszkópKedves Nyilas! A mai fellélegzésben az is benne lehet, hogy abba az irányba mész, ami igazán működik, még akkor is, ha ezzel egy elképzelésedet el kell engedned. Ettől még működhet az az önkifejezési forma, amit választottál magadnak. Lehet, hogy romantikus mintáidat is át kell kicsit rajzolnod.
Még több horoszkópKedves Bak! Nagyon rád férne egy kis fellélegzés, különösen egy kis ellazulás. Persze még előtted a hét zöme, lehet, hogy úgy gondolod, ezt nem engedheted meg magadnak, de valami apró lazaság azért férjen bele a napba. Este a család és otthon területed kerülhet előtérbe.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Ez ma a te napod lesz, akár extrém ötleteidbe is életet lehelhetsz. A kommunikációs részed is új inspirációt kaphat, ami jelentősen megkönnyíti a mai megbeszéléseidet, találkozóidat, bármely területen is történnek ezek.
Még több horoszkópKedves Halak! Ne hagyd figyelmen kívül a múltból előtörő érzelmeidet, de arra koncentrálj, hogy ezek mire akarnak tanítani vagy esetleg figyelmeztetni. Érdemes pénzügyeidbe nagyobb energiát fektetni, költségvetést és tervezetet készíteni és közben figyelni, hogy hogyan kezeled ezeket.
Még több horoszkóprekordok anno
-11,5
Kékestető
2013
26
Szentendre
1977
orvosmeteo
Hidegfront

Jelentős lehűlést nem hozott a ma érkező front. Az ország keleti felén érzékelteti hatását.
A légnyomás nem változik.