október 12.szombat
Nyugat felől előbb magasszintű felhőzet érkezik, majd hajnaltól vastagabb felhősávok is az ország fölé sodródnak. Csapadék nem valószínű. A déli szél az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a kezdetben derült északkeleti, északi tájakon ennél hidegebb is lehet, a fagyzugos északi völgyekben akár fagypont köré is hűlhet a levegő.
október 13.vasárnap
Váltakozó vastagságú fátyolfelhők szűrik a napsütést, északon vastagabb is lehet a felhőzet. Csapadéknak kicsi az esélye. A délnyugati szél többfelé megélénkül, majd délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és átmenetileg nagy területen megerősödik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 15 és 22 fok között várható.
október 14.hétfő
A gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható, majd a délutáni, esti óráktól északnyugat felől vastagszik a felhőzet. Csapadék napközben még nem valószínű, a késő délutáni, esti óráktól helyenként már előfordul eső, zápor. Az északnyugati, később a délnyugati, déli szél időnként megélénkül. Hajnalban 2, 12, délután 13, 19 fok valószínű.
október 15.kedd
Reggelre általában vékonyodik, szakadozik a felhőzet, nappal változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napsütéssel, de északkeleten maradhatnak tartósabban felhős tájak. Főleg ott helyenként előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, majd az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül. Hajnalban 3, 12, délután 14, 22 fokra számíthatunk, délnyugaton lesz a melegebb, északkeleten a hidegebb idő.
október 16.szerda
Nagyobbrészt gyengén felhős lesz az ég. Csapadék nem valószínű. Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek. Többfelé megélénkül az északkeleti, keleti, majd a Dunántúlon a délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 1, 9, a maximum 13, 18 fok között várható.
október 17.csütörtök
Gyengén vagy közepesen felhős idő várható, általában többórás napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Hajnalban pára-, ködfoltok képződnek. Helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél. A minimum-hőmérséklet 1 és 8, a csúcsérték 14 és 21 fok között alakul.
október 18.péntek
Nagyobbrészt gyengén felhős időre számíthatunk, csapadék nélkül. Hajnalra pára-, ködfoltok képződhetnek. Helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél. Hajnalban 2 és 10, délután 15 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Viheted előre az egész társaságot témáiddal, ötleteiddel. Közben lehet, hogy nem is érzel fáradtságot, de arra azért vigyázz, hogy neked is fel kell töltődnöd valamikor, valamiből, szóval ez is legyen része a mai napnak.
Még több horoszkópKedves Bika! Lehet, hogy legszívesebben bekuckóznál otthon, de legalább a nap egy részét, akár csak pár órát jó lenne a társasági életre szánnod. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy életben tartsd és megerősítsd kapcsolataidat.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Téged aztán nem kell félteni, ha társasági életről van szó. Nem is kell ma visszafognod magad. Igyekezz alaposan tájékozódni, hogy amiről mesélsz a többieknek, az valóban megalapozott legyen, nem lenne jó egy pletykát elindítani…
Még több horoszkópKedves Rák! Ma mindenképp hallgass a szeretteidre, még akkor is, ha egyébként szilárd elképzeléseid vannak valamiről. Lehet, hogy ők egyszerűen más nézőpontból látják a helyzetet, de ha kommunikáltok, akkor sikerülni fog ezt egyeztetni és egyetértésre jutni.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Ma van a napja, amikor bármennyi találkát megbeszélhetsz, teljes szíveddel belevetheted magad a társasági programokba és a vidámságba. Most egészen nagy empátiával viseltethetsz a többiek felé, akik ezt bizonyosan értékelni fogják.
Még több horoszkópKedves Szűz! Lehet, hogy visszahúzódnál saját kuckódba, hogy végre kipihenhesd magad, de bízz abban, hogy ezt a szeretteiddel együtt is megteheted. Ezért ne vond ki magad a társasági életből, bármilyen formáját hozza is mára a sors.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Előfordulhat, hogy kissé billegsz a mai lehetséges programok között és nehéz lesz választani. Állíts fel egy prioritási sorrendet pl. az alapján, hogy ki az, akivel csak most tudsz találkozni vagy ki az, akit már ezer éve nem láttál. Lehet, hogy az egyik program kiüti a másikat, de ne bánkódj, valahogy bepótolod majd a kiesőt.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Ne engedd, hogy képzeleted becsapjon és olyan téveszméket vetítsen eléd egy kapcsolatról, ami tévútra és ezzel lelki fájdalmak felé vezetne. Inkább kommunikálj a másik féllel, akár szép lassan, türelmesen puhatolózva, hogy kiderüljenek a mélyben húzódó okok.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Figyeld a ma megnyíló lehetőségeket, kapukat és élj is a lehetőségekkel, persze nem ész nélkül. Vesd bele magad a társasági létbe, te lehetsz ma a csapat lelke, motorja és hangadója, ez utóbbi miatt viszont némi felelősség is terhel.
Még több horoszkópKedves Bak! Enyhíts ma kicsit szigorodon, különösen, ha társasági programokról van szó. Előfordulhat még az is, hogy barátaid, családtagjaid nemhogy hátráltatnak valamiben, hanem kifejezetten jó, ha segítő jobbot nyújtanak a bajban.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Ez a te napod, vesd bele magad a társasági életbe, hívj vendégeket vagy fogadd el a meghívást, de az is jó, ha egy külső helyszínen találkoztok. A lényeg, hogy sziporkázz, légy a mókamester, ugyanakkor figyelj mindenkire.
Még több horoszkópKedves Halak! Kedvesen és együttműködően vegyél részt a családi vagy társasági programokban. Lehetőséged lehet akár új kapcsolatokat is kialakítani, de a meglévőkre mindenképp rá lehet erősíteni.
Még több horoszkóp
rekordok anno
-6,6
Alcsútdoboz
1992
29,1
Mezőhegyes
1993
orvosmeteo
Nincsfronthatás
Ma nem kell számítani fronthatásra. A szeles időjárás kitisztította a párás, szennyezett levegőt a Kárpát-medencéből. Lecsengőben van az idei pollen szezon. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.
A légnyomás csökken.
Startlapon fut
Gyakran keresett települések: Budapest | Miskolc | Szeged | Pécs | Győr | Debrecen | Székesfehérvár | Szolnok | Kecskemét | Zalaegerszeg
Kedvelt tóparti települések: Balatonfüred | Siófok | Balatonalmádi | Tihany | Balatonfűzfő | Balatonboglár | Zamárdi | Balatonlelle | Keszthely | Révfülöp | Fonyód | Balatonfenyves | Balatonszárszó | Fadd-Dombori | Szelidi-tó