november 16.vasárnap
Eleinte nagyrészt borult, párás, helyenként ködös lesz az idő, azonban délnyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik a felhőzet, és süt ki a nap, amit olykor fátyolfelhők zavarhatnak. Északkeleten, beleértve a főváros térségét, illetve az Északnyugat-Dunántúlon tartósabban borongós, párás maradhat az idő. Estétől délnyugat felől középszintű felhők is érkeznek. A rétegfelhős, ködös területeken szitálás, északkeleten kisebb eső előfordulhat. A délnyugatira, délire forduló szél főként hazánk déli felén több helyen megélénkülhet, északon, északkeleten viszont gyenge maradhat a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban borult, párás, ködös északi tájakon 7 és 12, míg a naposabb területeken 13 és 20 fok között alakul.Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő.
november 17.hétfő
Összefüggő frontális felhőzet terjeszkedik délkeleti irányba, de közvetlen előterében főleg a déli országrészben hosszabb időre is kisüthet nap. Sokfelé várható eső, zápor, elsősorban délen, délnyugaton akár zivatarok is keletkezhetnek. Az északnyugati országrészben van nagyobb esély jelentős mennyiségű csapadékra. Nagy területen megerősödik a déli, délnyugati szél, amely délutántól fokozatosan északnyugatira fordul, és ekkor viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 10 fok körül, míg délkeleten, délen még 15, 20 fok között, sőt néhol 20 fok fölött valószínű.
november 18.kedd
Az összefüggő frontális felhőtakaró a csapadékzónával együtt délkelet felé elhagyja az országot - a felhőzet felszakadozását, csökkenését követően nagyobbrészt gyengén felhős, napos időre számíthatunk. A csapadék esélye napközben már kicsi. A kezdetben még több helyen erős északnyugati szél a nap folyamán mérséklődik. Hajnalban -1, +7, délután 5, 10 fok várható.
november 19.szerda
Elsősorban az északi országrészben többórás napsütésre lehet számítani, eközben azonban dél, délkelet felől újabb - fokozatos - felhősödésre van kilátás, és főként délen, valamint keleten már újra lehet eső, zápor. A délkeletire, keletire forduló szél a Fertő környékén megélénkülhet, megerősödhet, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható. Hajnalban -7, -1, délután 4, 9 fok valószínű.
november 20.csütörtök
A kevésbé felhős tájakon is megnövekszik a felhőzet, többfelé előfordulhat csapadék - zömmel eső. Az északkeleti, keleti szelet kevés helyen kísérhetik élénk, esetleg erős lökések. A minimum -4, +6, a csúcsérték 4 és 14 fok között alakulhat.
november 21.péntek
Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé valószínű csapadék - zömmel eső. A Dunántúlon az északias, keletebbre a jellemzően délkeleti, déli irányú szél többfelé megélénkül, előbbi tájakon meg is erősödik. Hajnalban z -1, +7, délután 3, 13 fokra számíthatunk.
november 22.szombat
Jobbára erősen felhős vagy borult időre van kilátás, továbbra is többfelé eshet. A jellemzően északias irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban -2, +5, délután 2, 11 fok valószínű.
Az időjárási adatok forrása a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Egy belső felismerés új lendületet adhat. Ma ne tervezz túl sokat, csak lépj egyet előre. A bátorság most a nyitottságban rejlik.
Még több horoszkópKedves Bika! A stabilitásod visszatérhet, de más minőségben: most nem fal, hanem támasz. Kezdd újra, de már szelídebben, átgondoltan.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Inspiráló beszélgetés vagy üzenet ébreszthet fel ma. Új ötletek születnek, de ne kapkodj, hagyd, hogy az intuíciód rendezze őket.
Még több horoszkópKedves Rák! Ma megláthatod, miért kellett minden lassulás. A lelked új ritmust talál. Készülj: az új ciklus nem a tettekből, hanem a megértésből indul.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Ma ragyoghatsz, nem a külső visszajelzések miatt, hanem mert visszatalálsz az örömöd forrásához. Engedd, hogy mások is lássák ezt a fényt.
Még több horoszkópKedves Szűz! Egyfajta belső megújulás indulhat el. Amit tegnap elengedtél, ma helyet ad valami frissnek. Figyelj az apró jelekre, az élet súg.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Ma új egyensúly születhet benned. Nem kell választanod mások és önmagad között, mindkettőt képviselheted, ha tisztán kommunikálsz.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Erőd visszatérhet, de most bölcsebben használd. A mai nap segít újragondolni céljaidat, immár a szíveddel összhangban.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Ma ismét érezheted a tűz erejét. Valami benned újra lelkesít. Ez nem a régi láng, hanem már a megértett szenvedély, ami maradandó.
Még több horoszkópKedves Bak! Egy új elképzelés ölthet formát, és te készen állsz rá. Ne félj kimondani, amit tervezel, a világ, de legalábbis szűk környezeted jobban hallgat rád, ha megtalálod a megfelelő szavakat.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Ha tisztán látod, mi a következő lépés, könnyebb lesz tervezni. A jövőd ma nem távoli cél, hanem döntés a jelenben. Válassz könnyedén, bízva a jó irányban.
Még több horoszkópKedves Halak! A szeretet új formában találhat meg. Ma megérezheted: a gyógyulás nem végpont, hanem áramlás. Engedd, hogy az élet árama újra átöleljen és magával ragadjon.
Még több horoszkóprekordok anno
-16,2
Debrecen
1908
24,7
Baja
1963
orvosmeteo
Melegfront
Holnap melegfront érkezik térségünkbe, amely többféle, terhelő élettani hatást fejthet ki a szervezetre. Sokaknál ingadozhat a hangulat, nőhet az ingerlékenység. A gyulladt ízületei ilyenkor még jobban sajoghatnak.
A légnyomás csökken.