október 14.hétfő
A nyugati, délnyugati határvidéken lévő réteges felhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, máshol a következő órákban még sok napsütésre számíthatunk. Délután nyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, emiatt átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék napközben még nem várható. A nyugatias szelet az északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 14 és 18 fok között alakul. Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő.
október 15.kedd
Az északi, északkeleti harmadban erősen felhős vagy borult idővel indul a nap, és még elszórtan - de egyre kevesebb helyen - fordulhat elő eső, záporeső. Napközben e tájakon nagyrészt szakadozik, csökken a felhőzet. Emellett a hajnalban képződő pára és köd is fokozatosan feloszlik. Összességében a fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás napsütésre van kilátás. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik, majd délután mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 14 és 21 fok között alakul, de a legtovább felhős északkeleti körzetekben ennél hűvösebb lehet.
október 16.szerda
Nagyobbrészt derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk. Nyugaton, délnyugaton azonban erősen felhős, illetve borult idő lesz a jellemző. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, a Dunántúlon a délkeleti szél helyenként megélénkül. A minimum-hőmérséklet általában 2 és 9 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is lehűlhet a levegő. A felhős nyugati tájakon viszont enyhébb lehet az éjszaka. Délután 13, 18 fok várható.
október 17.csütörtök
A Dunántúlon általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a Dunától keletre napos idő várható, inkább csak fátyolfelhőkkel. Nyugaton, délnyugaton néhol előfordulhat eső, zápor. A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, északnyugaton helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is lehűlhet a levegő. Nyugaton ugyanakkor 8, 9 fokot is mérhetnek. A csúcsérték 13 és 19 fok között alakul.
október 18.péntek
A Dunántúlon jobbára közepesen vagy erősen felhős, a Dunától keletre napos idő várható, inkább csak fátyolfelhőkkel. Általában száraz idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol előfordulhat eső, záporeső. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, egy-egy helyen erős lökések is lehetnek. Hajnalban többnyire 5 és 11 fok közötti értékeket mérhetnek, de a kevésbé felhős északkeleti, keleti tájakon 0 és +5 fok közötti minimumok lehetnek a jellemzőek, a hidegre hajlamos helyeken akár fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet. Délutánra 12 és 18 fok közé melegszik fel a levegő.
október 19.szombat
Északkeleten, keleten jobbára derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk, nyugaton, délnyugaton közepesen, illetve erősen felhős lesz az ég. Csapadék nem valószínű, esetleg nyugaton fordulhat elő jelentéktelen eső. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. Hajnalra általában 3 és 10 fok közé hűl le a levegő, de az északkeleti szélvédett, hidegre hajlamos tájakon fagypont alatti értékeket is mérhetnek. Délutánra 12 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
október 20.vasárnap
Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, inkább csak a délnyugati határnál lehet több felhő. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. Hajnalra általában 1 és 7 fok közé hűl le a levegő, de a derült, szélvédett, hidegre hajlamos északkeleti tájakon fagypont alatti értékeket is mérhetnek. Csak a felhős délnyugati részeken lehet enyhébb a hajnal. A maximum-hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Kerülj kapcsolatba belső hangoddal, vajon mit mond, merre vezet? Hatalmadban áll átértékelni azt, hogy mire is fordítod az idődet és az energiáidat. Mennyit nyom a latban a siker és mennyit a boldogság?
Még több horoszkópKedves Bika! Nem szabad, hogy a hetedet stresszesen indítsd! Próbálj minden negatív érzést száműzni a lelkedből, ilyen szempontból üres lappal indulj a napnak. Összpontosíts azokra a dolgokra, melyek a te ellenőrzésed és irányításod alatt állnak, ez remélhetőleg megnyugtat valamennyire.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Üres lap áll rendelkezésedre, hogy teleírd ezen a héten. Jó, ha már ma elkezded, sőt, az egész heti menetelésnek is ma kéne indítólökést adni. A kommunikációt hatékony fegyverré változtathatod ebben a harcban.
Még több horoszkópKedves Rák! Ha túlságosan stresszesnek érzed magad a hét indítása miatt, keress valamilyen nyugtató, levezető módszert. Elsőként is nem kell, hogy halmozódjanak a listádon a tételek, nyiss üres lappal, tervezz újra, előre téve a legsürgetőbb dolgokat. Ha ezek megvannak, nagyságrendileg nyugodtabban folytathatod a napot.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Lehetséges, hogy a siker érdekében kompromisszumot kell kötnöd, barátkozz ezzel a gondolattal. Ez még nem a világ vége, semmiképp se vezesd le érzelmi frusztrációdat másokon, különösen ne szeretteiden.
Még több horoszkópKedves Szűz! Ha sorjáznak előtted a lehetőségek, nagyon kell vigyáznod, hogy ne vállald túl magad erődön felül. Vannak határaink, melyeket jó néha túllépni, de nem kell mindig és nem kell duplán felőrölnöd magad!
Még több horoszkópKedves Mérleg! Sajnos, nem végtelen az időd, sem az energiád, melyekről döntened kell, hogy adott pillanatban mire fordítod ezeket. Tervezz tiszta lappal, az év végéig még számtalan kifutása lehet a dolgoknak.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Ha a múlt héten megrázott valami, új megvilágításba került vagy kiderült valamiről az igazság, az tisztázhatott valamit, minek következményeként most üres lappal indíthatod a hetet. Ne aggódj, lesz mivel teleírni, de neked is könnyebb lesz, ha nem cipeled az eddigi terheket.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Új lendülettel vetheted bele magad ebbe a hétbe, de ne feledkezz meg arról a sok kincsről, amit eddig a lelkedbe gyűjthettél és beépíthettél. Gondold végig, hogy miben fejlődtél és év végéig erősítsd meg ezeket magadban – környezetednek eláll majd a szava…
Még több horoszkópKedves Bak! Szorongással tölthet el, ha nem látod világosan, hogy év végéig merre futnak ki projektjeid. Engedj kicsit a gyeplőn, nem baj, ha van egy kis szabadság a dolgok alakulásában. Azt tartsd szem előtt, ami igazán szabaddá és boldoggá tesz.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Nem baj, ha az előtted álló dolgok tervezésénél némi bizonytalanságba ütközöl. Egyáltalán nem kell ezeket letagadnod, magad előtt semmiképp sem. Tervezd be a hétre, hogy megtanulsz valami újat, ez újra megerősíti majd az önmagadba vetett hitedet.
Még több horoszkópKedves Halak! Légy tudatában értékeidnek és ezekre alapozva nyisd meg ezt az új hetet. Bármilyen célt kitűzhetsz magad elé, de légy tudatában, hogy ez nemcsak ezt a hetet, de az előtted álló hosszabb időtávot is befolyásolni fogja.
Még több horoszkóp
rekordok anno
-8
Székesfehérvár
1992
28,9
Békéscsaba
2000
orvosmeteo
Nincsfronthatás
Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.
A légnyomás csökken.
Startlapon fut
Gyakran keresett települések: Budapest | Miskolc | Szeged | Pécs | Győr | Debrecen | Székesfehérvár | Szolnok | Kecskemét | Zalaegerszeg
Kedvelt tóparti települések: Balatonfüred | Siófok | Balatonalmádi | Tihany | Balatonfűzfő | Balatonboglár | Zamárdi | Balatonlelle | Keszthely | Révfülöp | Fonyód | Balatonfenyves | Balatonszárszó | Fadd-Dombori | Szelidi-tó