július 07.hétfő
Záporok, zivatarok egyre kevesebb helyen valószínűek, fokozatosan csökken a heves zivatar kialakulási esélye is. A frontfelhőzet északkelet felé elhagyja térségünket, mögötte átmenetileg határozottan csökken a felhőzet és a csapadékhajlam. A légmozgás egyre nagyobb területen mérséklődik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő.
július 08.kedd
Délnyugat, nyugat felől egyre intenzívebbé válik a felhőképződés, de legalább néhány órás napsütés lesz az ország döntő részén. Sok helyen valószínűek záporok, zivatarok, valamint heves zivatarok is lehetnek. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul és megerősödik, míg zivatarok környezetében viharos lökések, akár károkozó szélrohamok is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul, de a Tiszántúlon 30 fok köré melegszik fel a levegő.
július 09.szerda
A délelőtt folyamán még közepesen felhős lesz az ég, majd észak felől erőteljesebben megnövekszik a felhőzet. Összességében több helyen várható eső, zápor, zivatar. Észak, északkelet felé haladva lehet tartósabb, kiadósabb a csapadéktevékenység. Az északnyugati szelet többfelé kísérik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban 12, 17, délután általában 17, 22 fokra számíthatunk, de a tartósan csapadékos tájakon hűvösebb is lehet.
július 10.csütörtök
Északon, északkeleten zártabb felhőzet valószínű, másutt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd délutántól egyre nagyobb területen naposabbra fordul az idő. Elsősorban az északkeleti harmadban lehet zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél erős lesz, olykor viharos lesz. Hajnalban 12, 17, délután 18, 25 fok valószínű.
július 11.péntek
A nap első felében gyengén felhős, napos idő valószínű, majd észak felől felhősödés kezdődik. Elsősorban az északi megyékben lehetnek lokális záporok, néhol zivatarok. Az északias szél élénk, időnként erős lesz. Hajnalban 9, 15, délután 21, 28 fok valószínű.
július 12.szombat
Gomolyfelhős, napos idő valószínű. Helyenként zápor, zivatar előfordulhat. Az északias szél élénk lesz. A hőmérséklet hajnalban 10, 17, délután 21, 28 fok között várható.
július 13.vasárnap
Sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. A nyugatias szél élénk lesz. Hajnalban 10, 18, délután 26, 32 fok valószínű.
Országos előrejelzés

horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Fogd be a vitorládba az új szelek lendületét, sikerrel veheted így az akadályokat. Szinte semmi sem állíthat meg, de azért állj meg egy pillanatra, ha döntésről van szó. Képes vagy megtenni mindent, amit szeretnél. A benned rejlő vezetői képességek most a felszínre törhetnek, használd ki ezt az energiát egy régen dédelgetett álmod megvalósítására.
Még több horoszkópKedves Bika! Ma a stabil alapok lerakásán lehet a hangsúly, de ezt most a változások, új kezdetek jegyében tedd. Gondold át, milyen területeken szeretnél megújulni, és tervezd meg aprólékosan a lépéseket. A türelmed és kitartásod most különösen hasznos lesz ahhoz, hogy tartós változásokat érj el.
Még több horoszkópKedves Ikrek! A mai nap arra ösztönözhet, hogy új kapcsolatokat építs vagy meglévőket mélyíts el. Légy nyitott az új ötletekre és beszélgetésekre, mert ezek most forradalmian új lendületet adhatnak a személyes vagy szakmai fejlődésedhez.
Még több horoszkópKedves Rák! Az érzelmi megújulás ideje jöhet most el. Ehhez el kell engedni a múlt terheit, ami kihívást jelenthet. Fókuszálj arra, hogy otthonodban és belső világodban is harmóniát teremts. Egy új kezdet most különösen sokat jelenthet számodra a kapcsolataidban.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Új helyzetekben villanhat rád a reflektorfény. Ma az önkifejezésen lehet a hangsúly, akár a legegyszerűbb dolgokban is. Ne félj megmutatni a világnak, mire vagy képes, és merj belekezdeni egy olyan projektbe, ami igazán inspirál. Az önbizalmad ma ragyogó lesz.
Még több horoszkópKedves Szűz! A rendszerezés és tisztázás napja lehet ez. Készíts egy tervet az új céljaid eléréséhez, és ne habozz megszabadulni mindattól, ami már nem szolgál téged. Az apró részletekre való odafigyelés most különösen gyümölcsöző lehet.
Még több horoszkópKedves Mérleg! A kapcsolatok egyensúlyára törekedj, akár új is jöhet. Ma nagyszerű alkalom nyílhat arra, hogy tisztázd a félreértéseket, vagy új alapokra helyezz egy fontos viszonyt. A diplomáciai érzéked szokás szerint kihúzhat a bajból.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Mélységes, akár forradalmi átalakulásokra készülj. Ma lehetőséged nyílhat arra, hogy elengedj régi mintákat és új, erősebb énképet alakíts ki. Merülj el a belső világodban, mert új, meglepő erőforrásokat fedezhetsz fel.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Új kalandokra indulhatsz ma, ami hosszú távon változtathat sok dolgodon. A mai nap szóljon a felfedezésről és a bővülésről, bővítésről. Tanulj valami újat, szervezz utazást, vagy gondolj végig új ötleteket, nyiss meg magadban új perspektívákat.
Még több horoszkópKedves Bak! Nagyot fordulhatnak a dolgok akár több életterületen is, légy felkészülve a változásra. Ez a szakmai fejlődésedet vagy a családi életedet is érintheti. Gondold át, milyen területeken szeretnél előrelépni, és ne habozz felelősséget vállalni az új kezdeményezésekért.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Az innovatív terveket ma sikerrel indíthatod be. Olyan nagyszerű ötleteid támadhatnak, melyek gyökeresen megváltoztathatják a jövődet, de nem egyik napról a másikra, akár évekbe is telhet....
Még több horoszkópKedves Halak! Hallgass ma megújító gondolataidra. Ne félj kilépni a komfortzónádból, és oszd meg egyedi ötleteidet másokkal. A mai napon különösen érzékeny lehetsz mások energiáira, és a belső hangod is tisztábban szól. Használd ezt az érzékenységet arra, hogy elindítsd magad egy új úton.
Még több horoszkóp
rekordok anno
4,2
Jósvafő
1964
38,7
Békéssámson
2015
hírek

Jön a viharok következő hulláma: óráról órára mutatjuk, hogy mikor

Kiadták a piros figyelmeztetést négy vármegyére a heves zivatarok miatt

Hevesebb zivatarok miatt kiadták a riasztást több vármegyére - videón, ahogy Letenyén leszakadt az ég

Több hullámban kapjuk még a záporokat, zivatarokat
orvosmeteo
Hidegfront

Az egész hét időjárása változékonyan alakul. A szél időnként megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. Magas pázsitfű pollenkoncentráció esetén a viharok hatására a levegőben szálló nagyobb pollenszemek kisebb szemcsékre esnek szét, s ezek a részecskék kis méretüknek köszönhetően a tüdő mélyebb részeibe is eljutnak, így hevesebb reakciót váltanak ki a szervezetben.
A légnyomás nem változik.
hírek

Jön a viharok következő hulláma: óráról órára mutatjuk, hogy mikor

Kiadták a piros figyelmeztetést négy vármegyére a heves zivatarok miatt

Hevesebb zivatarok miatt kiadták a riasztást több vármegyére - videón, ahogy Letenyén leszakadt az ég
