május 17.péntek
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé levonul, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak intenzív csapadék kíséretében. A Délnyugat-Dunántúlon a legkisebb a csapadék esélye. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan felhős és csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt többnyire 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.
május 18.szombat
A kezdetben párás, felhős északi tájakon is naposra fordul az idő, és általában sok napsütésre számíthatunk a képződő gomolyfelhők mellett. Főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyen zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkülhet, zivatarok környezetében megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között változik.
május 19.vasárnap
A gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható, de délután határozottabban megnövekszik a fátyolfelhőzet. Szórványosan - kisebb számban és eséllyel a nyugati megyékben - alakulhat ki zápor, zivatar. A délies szél helyenként megélénkül. Hajnalban általában 10, 17, délután 23, 29 fok várható.
május 20.hétfő
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és több helyen alakulhat ki zápor, felhőszakadással kísért zivatar. A délkeleti, déli szelet élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 10, 17, a maximum 20, 27 fok között várható.
május 21.kedd
Nagyobbrészt felhős idő várható rövid napos időszakokkal. Több helyen valószínű zápor, zivatar. A déli szél megélénkül, helyeként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 11, 17, délután 19, 27 fok között várható.
május 22.szerda
Felhős idő valószínű és szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar. A délies szél megélénkül. Hajnalban 10, 17, délután 19, 27 fok valószínű.
május 23.csütörtök
Közepesen felhős idő valószínű többórás napsütéssel. Elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar. A nyugatias szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban 9, 14, délután 20, 25 fokot mérhetünk.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Ma mindenre megtalálod a megoldást. Legyen az egy vita vagy egyéb kérdéses pont, végre tisztán látod a dolgokat. Hasznos tanácsokra és javaslatokra is szert tehetsz ma.
Még több horoszkópKedves Bika! A pénteki nap új lehetőségeket jelez. Új ötletekkel lesz tele a fejed, ne engedd, hogy elragadjon a hév. Nem egy nap a világ, lesz lehetőséged megvalósítani az álmaidat. Picit gondold végig a lépéseid.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Pénteken összehangoltságra lesz szükség. Úgy kell örülnöd mások sikerének, mintha a sajátja lenne. Így te is bevonzod a szerencsét, úgyhogy légy optimista, nincs minden veszve. Nem szabad irigykedned!
Még több horoszkópKedves Rák! Új találkozást hozhat neked a mai nap. Legyen az egy új barátság vagy egy új szerelem, a jövődre pozitív hatással lesz. Ha már van párod, akkor nehezen állsz ellent a kísértésnek. Vigyázz, mit lépsz!
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Ha nem takarékoskodsz és nem vagy körültekintő, akkor nagyobb veszteség is érhet. Nem szabad most túlköltekezned, mert abból semmi jó nem fog kisülni. Figyelj oda, mit teszel!
Még több horoszkópKedves Szűz! Pénteken jól érzed magad, tele vagy energiával, annak ellenére, hogy húzós hét van a hátad mögött. Írd le jövőbeli terveidet. Ez lehet a kezdete annak, hogy meg is valósítsd őket. Ha lassan, de biztosan haladsz, akkor nem érhet csalódás.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Pénteken új lehetőségeket kapsz a munkádban. Szereted irányítani a történéseket és azt, ha te hozhatod meg a fontos döntéseket. Azért csak vigyázz, mert magasról lehet nagyot esni.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Pénteken meg fogsz lepődni azon, mennyi támogatód van és mennyien szeretnek téged. Ma bárkitől kérhetsz bármit, nincs olyan kívánságod, amit ne teljesítenének szívesen. Mostantól tudni fog, kik az igazi barátaid.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Pénteken kettős érzések gyötörhetnek. Nem tudod, hogy kezedbe vedd-e a dolgokat vagy sodródj az árral. Szerencsére nem is most kell döntened, egyelőre történjen, aminek történnie kell.
Még több horoszkópKedves Bak! Ma elgondolkodhatsz a jövődön. A lehetőségek adottak lesznek, neked csak ki kell használni őket. Csupán azt kell eldöntened, mire vágysz a legjobban. Higgy magadban, minden sikerülni fog.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Új lehetőségek és új bevételi források elé nézel. Hagyd pihenni a dolgokat néhány napig, ne siesd el a döntést vagy a válaszadást. Itt a hétvége, tökéletes arra, hogy mindent nyugodtan végig gondolj.
Még több horoszkópKedves Halak! Pénteken új információk kerülnek a birtokodba, ráadásul a jövőddel kapcsolatban. A kiváló lehetőségeket tartsd magadban, ne mond el senkinek, ugyanis még nem jött el a ideje, hogy rajtad kívül más is megtudja.
Még több horoszkóprekordok anno
-1,2
Zabar
2016
33,5
Tiszakécske
1983
orvosmeteo
Kettősfronthatás
Mediterrán ciklon érkezik. Változékonyabbra fordul az időjárás.
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A légnyomás nem változik.