szeptember 20.péntek
Fokozatosan szinte mindenütt kiderül az ég, csapadék nem lesz. Az Alpokalján és a Dráva mentén párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet. Mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 11 fok között várható, azonban a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal hidegebb, a vízpartoknál kissé enyhébb lehet a reggel.
szeptember 21.szombat
Derült, napos, száraz idő várható általában mérsékelt légmozgással. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható.
szeptember 22.vasárnap
Derült, napos, száraz időben lesz részünk, néhol kevés gomolyfelhővel. Hajnalban elvétve pára-, ködfoltok képződhetnek. A keleti, délkeleti szél Sopron térségében megélénkül. A hajnali 4, 13 fokról délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.
szeptember 23.hétfő
Jobbára napos idő várható, de nyugat felől fátyolfelhőzet húzódhat térségünk fölé és kevés gomolyfelhő is képződhet. A délkeleti szél többfelé megélénkül, Sopron környékén átmenetileg erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban 4 és 13, délután 21 és 27 fok között valószínű.
szeptember 24.kedd
Változó vastagságú felhőzóna vonul nyugatról kelet felé. Emellett hazánk nagy részén több-kevesebb napsütés is várható. Több helyen előfordul eső, zápor, eleinte a Dunántúlon, a nap második felében a Dunától keletre is. Helyenként zivatar is kialakulhat. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős lökések is várhatók. Hajnalban 6, 15, délután 22, 27 fokot mérhetünk, de a nyugati csapadékos tájakon hűvösebb lehet.
szeptember 25.szerda
Egy vastagabb felhőzóna elvonul kelet felé, mögötte változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Hazánk keleti harmadán szórványosan előfordul eső, zápor, egy-egy zivatar, máshol csak elvétve valószínű zápor. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. Hajnalban 7, 15, délután 19, 24 fok várható.
szeptember 26.csütörtök
Változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 8, 15, a csúcsérték 21, 27 fok között alakul.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Bármire is jössz rá ma, fontos, hogy nem kell azonnal cselekedned. Adj magadnak időt, míg tisztázódnak a dolgok és minden oldal érveit tüzetesen megismered. Csak ezután hozz döntést.
Még több horoszkópKedves Bika! Változások történhettek a közelmúltban, most pedig lehet, hogy meg kell válnod egy jól megszokott dologtól vagy állapottól. Még homályban lehetnek a részletek, de aggodalomra nincs okod.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Jó lesz, ha megállsz és átgondolod a dolgokat, különösen, ha nem látsz mindenben tisztán. Ez nem a te hibád, meg kell várni, míg minden körülmény tisztázódik. Azt viszont magadban kell tisztázni, hogy összhangban vagy-e az önmagadról kialakított képpel.
Még több horoszkópKedves Rák! Ha nem is látsz tisztán mindent magad körül és ez természetesen zavarhat döntéseidben is, azért nem kell megállnod és megbénulnod. Tedd továbbra is a napi dolgaidat és várd türelemmel a kivilágló részleteket.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Még neked is lehetnek rejtett félelmeid, eltitkolt kétségeid. Fogadd el éned árnyékos oldalát, ne menekülj előle. Minél közelebb engeded magadhoz, annál jobban feltárulnak előtted a titkok.
Még több horoszkópKedves Szűz! Változások történhettek, de sokkal jobban teszed, ha próbálsz ezekkel megbarátkozni, mintha kézzel-lábbal tiltakozol. Lehet, hogy az értelmük még homályba merül, de idővel tisztábban fogsz látni.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Úgy érezheted, hogy túl stresszes a mostani élethelyzeted. Koncentrálj arra, hogy megtalálod a kivezető utat, de ehhez nyugalomra és pihenésre van szükség. Ha ma nem is fér bele, de a hétvégén tartsd ezt szem előtt.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Feltörő érzéseid még jobban elhomályosíthatják szemedet, pedig egyébként sem könnyű elboldogulni az információk özönében. Több idő kellhet ahhoz, hogy minden részlet kitisztuljon.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Szabadulj ki a külső-belső nyomás alól, mert ez olyan homályossá teheti a képet, hogy nem leszel képes sem tisztán látni, sem pedig tisztán gondolkodni. Próbáld függetleníteni magad a külső körülményektől.
Még több horoszkópKedves Bak! Érdemes néha lejegyezni ötleteidet és gondolataidat, nemcsak azért, hogy ne merüljenek feledésbe, de azért is, hogy jobban be tudd ezeket illeszteni terveidbe. Az átlátásodat is segíteni fogja ez a módszer.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Ha egymás után pörögnek az események, nehéz lesz megállni és elgondolkodni az eddigieken. Pedig elsősorban ez kéne ahhoz, hogy ki tudj kecmeregni a kialakult homályos helyzetből.
Még több horoszkópKedves Halak! Ha zavaros helyzetben találod is magad, maradj bátor és próbálj lavírozni a hullámokon. Eddigi tapasztalataidból biztosan lesz olyan értékes tudás, ami most jól jön és be tudod vetni, hogy kihúzd magad a bajból.
Még több horoszkóp
rekordok anno
-1,5
Zabar
2007
33,7
Túrkeve
1917
orvosmeteo
Nincsfronthatás
Fronthatással nem kell számolni. Kedden érkezik a következő front. Addig kellemes, nyugodt időre van kilátás.
A légnyomás nem változik.
Startlapon fut
Gyakran keresett települések: Budapest | Miskolc | Szeged | Pécs | Győr | Debrecen | Székesfehérvár | Szolnok | Kecskemét | Zalaegerszeg
Kedvelt tóparti települések: Balatonfüred | Siófok | Balatonalmádi | Tihany | Balatonfűzfő | Balatonboglár | Zamárdi | Balatonlelle | Keszthely | Révfülöp | Fonyód | Balatonfenyves | Balatonszárszó | Fadd-Dombori | Szelidi-tó