május 16.csütörtök
Délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és esőt, záport, zivatart okozó kiterjedt csapadékrendszer érkezik, de az északkeleti megyékben reggelig még nem várható csapadék. A délkeleti, keleti szél többfelé lesz élénk, néhol erős, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul.
május 17.péntek
Az összefüggő felhőzet északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A frontális csapadékzóna - esővel, záporral, zivatarral - estig északkelet felé elhagyja az országot, mögötte átmeneti szünetet követően egyre többfelé pattannak ki záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is, de a Délnyugat-Dunántúlon már csak kis eséllyel lehet csapadék. Területi átlagban is jelentős mennyiségű csapadék eshet. Estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég, de északkeleten még lehetnek felhős tájak. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15, 20, másutt 21, 27 fok között várható.
május 18.szombat
Gomolyfelhős, napos idő várható és az ország északi felén helyenként fordulhat elő zápor, esetleg zivatar. A délnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban 7, 13, a délutáni órákban 23, 28 fok várható.
május 19.vasárnap
A gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható, de délután határozottabban megnövekszik a fátyolfelhőzet. Szórványosan - kisebb számban és eséllyel a nyugati megyékben - alakulhat ki zápor, zivatar. A délies szél helyenként megélénkül. Hajnalban általában 10, 17, délután 23, 29 fok várható.
május 20.hétfő
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és több helyen alakulhat ki zápor, felhőszakadással kísért zivatar. A délkeleti, déli szelet élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 10, 17, a maximum 20, 27 fok között várható.
május 21.kedd
Nagyobbrészt felhős idő várható rövid napos időszakokkal. Több helyen valószínű zápor, zivatar. A déli szél megélénkül, helyeként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 11, 17, délután 19, 27 fok között várható.
május 22.szerda
Felhős idő valószínű és szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar. A délies szél megélénkül. Hajnalban 10, 17, délután 19, 27 fok valószínű.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Feszült napra számíthatsz ma. Sok a dolgod, amitől ingerlékenyebb vagy, és ilyenkor az igazságérzeted is felerősödik. Két dolgot utálsz a legjobban az igazságtalanságot és az értelmetlenséget. Ma sajnos mindkettővel találkozhatsz.
Még több horoszkópKedves Bika! Ma több dolog is arra utalhat, hogy nem haladsz elég gyorsabb a céljaid felé. Ez felerősítheti az amúgy is aktív beszorultság érzetedet és még frusztráltabbá tehet. Gondolkozz el, mit tehetnél ez ellen. Ne másokra, hanem magadra hallgass.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Lehet, hogy hajlamos vagy a túl felszínes beszélgetésekre, amikor igazából nem figyelsz másokra, vagy a füllentésekre. Nem izgat túlságosan, hogy ez hogyan hat másokra, de ma megtapasztalhatod a saját bőrödön és mostantól másképpen fogsz gondolkodni a dologról.
Még több horoszkópKedves Rák! Ma valószínű, hogy felülkerekednek rajtad az aggodalmaid, sok a dolgod az életed több területén is, és túl lassan haladsz, mert mindent jól akarsz csinálni. Húzz bele egy kicsit, most ne a tökéletességre törekedj!
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Konfliktusba kerülhetsz ma másokkal, méghozzá azért, mert úgy véled, hogy nem figyeltek rád eléggé vagy kinevettek. Nem biztos, hogy igazad van, ezúttal lehet, hogy csak a kakaskodó természeted okozza a problémát.
Még több horoszkópKedves Szűz! Ma extrán ráfeszülhetsz dolgokra és miközben próbálsz haladni a teendőkkel észre sem veszed, hogy minősíthetetlen hangon beszélsz másokkal, mert nem úgy csinálják a dolgokat, ahogy szerinted kellene. Ideje leszállnod a magas lóról, neked is jobb lesz úgy!
Még több horoszkópKedves Mérleg! Könnyen álomvilágba ringathatod ma magad, ami azért baj, mert nagyot fogsz esni, amikor a légvárad szertefoszlik. Igyekezz inkább a realitás talaján maradni, akkor is, ha nehezedre esik.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Ma a szokásosnál is sértődékenyebb hangulatban lehetsz, ám lehetséges, hogy most emberedre találsz valakiben, aki nem megy bele a játszmáidba. Szokatlan élmény lesz, amiből rengeteget tanulhatsz!
Még több horoszkópKedves Nyilas! Szokásodhoz híven nagyon türelmetlen vagy, ezért azt hiheted, hogy nem haladnak jól a dolgaid, pedig csak várni kéne, ami számodra az egyik legnehezebb dolog, mert ilyenkor túl könnyen elbizonytalanodsz.
Még több horoszkópKedves Bak! Ma visszaüthet az a tulajdonságod, hogy a nagyobb cél érdekében számodra egyébként fontos dolgokat vagy embereket a háttérbe szorítasz. Ez fontos felismeréseket hoz, talán végre rájössz, hogy másképp kéne bánnod az időddel.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Nagy újító vagy és nagyon rugalmasnak is hiszed magad, ma viszont olyan szituációkban találhatod magad, amikor rájössz, hogy neked is megvannak a magad megrögzöttségei, túlzott ragaszkodásai. Nem fog jól esni, de tanulságos lesz!
Még több horoszkópKedves Halak! Túl sok mindent vállalhatsz ma be, mert nem tudsz nemet mondani. Azonban rá fogsz jönni, hogy ennyi mindent megoldani egyszerűen lehetetlen. Nem lesz könnyű napod, de mindez arra késztet, hogy legközelebb jobban felállítsd a határaidat.
Még több horoszkóprekordok anno
-1,2
Zabar
2016
33,5
Tiszakécske
1983
orvosmeteo
Melegfront
A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe. A sok csapadék hatására mérséklődik a hétvégén a pollenterhelés.
A légnyomás csökken.