Hamarosan érkezik az újabb esőzés

2020. október. 14 5:14

A kiadós esőzést okozó ciklon alig hagyja el hazánkat, csütörtökön nyugat felől már egy másik éri el az országot. Újabb esőre kell számítanunk.

Szerdán az északi megyékben marad borult az ég, további csapadék is ott fordulhat elő, de már jóval kisebb mennyiségben, mint korábban. Az északi hegyvidékek magasabban fekvő részein havas eső sem kizárt. Délebbre jelentősen csökken a felhőzet, kisüthet a nap, számottevő csapadék már nem várható. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik, a Tiszántúlon viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 17, az északi harmadban 7 és 11 fok között alakul. Késő este 4, 10 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, több-kevesebb napsütés főként keleten, északkeleten valószínű.
  • A déli, délutáni óráktól délnyugat felől egyre többfelé elered az eső, zápor, délen akár zivatar is kialakulhat.
  • Az északkeletire forduló szél sok helyütt megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a csúcshőmérséklet 10 és 19 fok között várható, nyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten, keleten a melegebb idő.

 

péntek

  • Szakadozottabbá válik a felhőzet, de így is jobbára erősen felhős lesz az ég.
  • Kezdetben szórványosan, majd délutántól egyre kevesebb helyen valószínű eső, zápor.
  • Az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között várható, de délkeleten 17, 18 fokot is mérhetnek.

 

szombat

  • Jobbára erősen felhős lesz az ég, de átmeneti felszakadozások is várhatók, napos időszakokkal.
  • Elszórtan fordulhat elő kisebb eső, zápor.
  • Az északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 3 és 8, a maximum-hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Nyugat felől csökken a felhőzet, de keleten még estig sok lehet a felhő, arrafelé néhol még előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Sokfelé megélénkül az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a csúcshőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Változóan felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Csapadék nem várható.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +5, a maximum-hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás