Soha nem láttunk még ekkora ózonlyukat a Déli-sark felett

Az ózonréteg egy védőpajzsnak tekinthető és a légkörünk 20-30 kilométeres magasságában, a sztratoszférában helyezkedik el. A káros ultraviola sugárzás jelentős részét szűri ki. A 20. század második felében az ember okozta szennyezés miatt jelentősen vékonyodott az ózonréteg, leginkább a Déli-sark térségében. A károsító gázok kibocsátásának mérséklésével akkor sikerült megfordítani a folyamatot.

A jelenlegi csökkenés hátterében azonban természetes folyamatok játszanak közre. Ezek pedig az alacsony hőmérséklet és a napsugárzás. Az alacsony hőmérséklet hatására a sztratoszférában felhők képződnek, amíg a sarkvidéki tél tart ezek a felhők stabilan fennmaradnak. Amint beköszönt a sarkvidéki tavasz, felkel a nap. A napsugárzás fotokémiai reakcióba lép a sztratoszféra felhőivel, amely az ottani ózon mennyiségének drámai csökkenésével jár együtt. Idén ősszel különösen szélsőséges helyzet bontakozott ki, amelyet az alábbi térképeken szemléltetünk.

Az ózonlyuk kiterjedése (alábbi térképen fehér színnel)) nagy fokú egyezést mutat azzal a területtel, ahol a hőmérséklet -75 fok alá csökken a sztratoszférában (fenti térképen legsötétebb színek).

Az idei évben különösen alacsony a hőmérséklet, nagy területen 20 fokkal hidegebb az átlagosnál a hőmérséklet az ózonréteg magasságában (térkép alább).

A rendkívüli hideg kialakulásáért az un. poláris örvény a felelős, amely idén nagyon erős a Déli-sark térségében. Alakja közel szimmetrikus (térkép alább), nem tapasztalhatók észak felé irányuló hideg leszakadások, amelyekkel az energiájából veszíteni tudna. Gyengülésekor nagyobb hullámok keletkeznek a peremén, alakja olyankor egyre inkább egy amőbáéhoz hasonlítható (ennek egyelőre nyomát sem láthatjuk a jelenlegi helyzetben).

Az alábbi térképen látható, hogy a tavalyi alacsony szinthez képest idén mennyivel kevesebb az ózon mennyisége a sztratoszféréban. A felső a 2019-es, az alsó pedig a 2020-as helyzet. Az alacsony ózon sűrűségű területek kék-lila színnel látszódnak. Az idei ózonhiány rekord nagynak számít, ekkora ózonlyukat ugyanis a mérések kezdete óta nem detektáltak a a mérőeszközök, pedig az adatsorok egészen a 1970-es évek kezdetéig nyúlnak vissza.

A jelenség összefüggésben van a globális felmelegedéssel. Az életterünkben (troposzférában) tapasztalható melegedés, a légkör felsőbb rétegeiben negatív visszacsatolást, azaz lehűlést eredményez, így a jövőben is gyakran az ideihez hasonló méretű kiterjedésű ózonlyuk kialakulására kell számítanunk.