Viharos széllel érkezik a hideg, figyelmeztetés érvényes

2024. január. 08 12:09

Észak felől viharos szél kíséretében érkezik a hideg levegő térségünk fölé. A legerősebb széllökések a Zempléni-hegységben és a Balaton környékén a 100 km/órát is elérhetik.

 A Dunántúl nyugati részén, illetve az északkeleti, szélérzékeny tájakon viharos marad az északias irányú szél. A legerősebb lökések általában 60-80 km/óra között várhatóak, de a magasabban fekvő részeken, a Balaton térségében, valamint az északkeleti határ közelében ezt meghaladó lökések (80-100 km/óra) is előfordulhatnak. Délutántól, kora estétől kisebb területre – főként északkeletre – korlátozódik a viharos erejű szél, majd éjjel ott is tovább mérséklődik. A HungaroMet Nonprofit Zrt. másodfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén megyére a 90 km/órát meghaladó széllökések miatt a hétfői napra vonatkozóan. Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Somogy, Zala, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes a viharos erejű széllökések miatt.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Hétfő délutánig az ország délnyugati, déli felén/harmadán, estétől kedd délelőttig inkább már csak a déli tájakon lehet hószállingózás, kisebb havazás, melyből vékony, általában lepel – 2, 3 centiméter vastagságú hólepel alakulhat ki.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Jövő hét keddig nem várható újabb front. Használják ki a napos, frontmentes időt és töltsenek sok időt a szabadban.

A légnyomás nem változik.