Pénteken ismét hidegfront éri el hazánkat, amely után 6-8 fokkal hűvösebb levegő áramlik térségünk fölé. Vasárnaptól a csúcshőmérséklet már országszerte 20 fok alatt alakul.
Szerdán délelőtt még nagyrészt közepesen vagy erősen felhős, délután változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. Délután 19, 26 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
felhos_osz_to_fak
Csütörtökön a hajnali pára-, ködfoltok megszűnését követően változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Helyenként előfordulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában 8, 15, a csúcsérték 21, 27 fok között alakul.
Fotó megosztása:
zapor_mezo_sok_felho
Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, emellett több-kevesebb napsütés is várható. Hazánk északnyugati felén több helyen, másutt néhol valószínű eső, zápor. Egy-egy zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 10, 18 fokról általában 22 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északnyugaton hűvösebb idő valószínű.
Fotó megosztása:
gomba_vizcseppek_osz
Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk, de több-kevesebb napsütés is várható. Több helyen előfordul eső, zápor, néhol zivatar. Sokfelé megerősödhet a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél. A minimum 8, 17, a maximum-hőmérséklet általában 16 és 23 fok között alakul, de keleten, délkeleten 24, 28 fokot is mérhetnek.
Fotó megosztása:
osz_keskeny_ut_fak
Vasárnap változóan felhős idő várható, délkeleten, keleten lehetnek eleinte erősebben felhős területek. Ott eleinte helyenként előfordul eső, zápor, majd legfeljebb egy-egy futó zápor alakul ki. Sokfelé megerősödik az északi szél. Hajnalban jobbára 6, 14, délután 13, 19 fok valószínű.
Fotó megosztása:
macska_osz_kovek
Hétfőn nagyrészt gyengén felhős, napos időre van kilátás. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északi, északnyugati, majd a Dunántúlon a délire forduló szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 2, 11 fokról 15 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása: