Zivatarokra és viharos széllökésekre figyelmeztetnek több vármegyében

2024. október. 09 13:03

A csütörtökön érkező hidegfront előtt északnyugaton viharossá fokozódik a szél. A fronthoz kapcsolódóan a Dunántúl déli és nyugati részén helyenként zivatarok is kialakulhatnak.

Szerdán napközben az ország jelentős részén kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség nem várható (inkább csak a déli, délnyugati megyékben dörrenhet meg az ég egy-egy helyen, alacsony valószínűséggel).

Az esti óráktól a Dunántúlon egyre többfelé erőre kap az északnyugati szél, a legerősebb széllökések az éjszaka második felében a Bakonyban, csütörtök délelőtt az Alpokalján, a Kisalföldön is elérhetik, meghaladhatják helyenként a 70-75 km/órát. Csütörtökre vonatkozóan elsőfokú figyelmeztetés érvényes a viharos erejű széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyében.

Csütörtökön délután nyugat, északnyugat felől hidegfront érkezik, amelynek mentén, illetve előterében elsősorban a délnyugati tájakon alkalmasak a feltételek néhány zivatar kialakulására. A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt Zala és Baranya vármegyére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Csütörtökön a 24 órás csapadékösszeg a Nyugat-Dunántúlon helyenként 20 mm közelében alakulhat.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.