Új korszakba lépett éghajlatunk

A világ egy részét minden nap szélsőséges időjárási események sújtják. Amikor új hő- vagy hideg rekord születik, majd az is megdől; amikor a már túlélés peremén élő közösségek annyira le vannak pusztítva, hogy képtelenek felépülni a gyakori katasztrófákból. Ez egy új korszak. A tudósok ezt antropocén korszaknak nevezik, amelyet geológiai időkben úgy határoznak meg, mint azt az időszakot, amikor az emberi tevékenységek jelentős hatással vannak a bolygó éghajlatára és ökoszisztémáira. Minden, amit az emberi haladásért – a jólét és a gazdagság megteremtéséért – tettünk, megsértette bolygónk korábbi egyensúlyi állapotát.

Ez a jelentős változások időszaka abból a szempontból is, ahogyan emberi lényként viselkedünk egymással, hogy mi a helyes és mi a helytelen; és a mesterséges intelligencia (AI) hatásában, amely gyakorlatilag mindent vezérelni fog a következő néhány évben.

Ma világunk bizonytalanabb és nyugtalanabb, mint az elmúlt néhány évtizedben. Egyre egyenlőtlenebb világban élünk, ahol a gazdagok gazdagabbak lettek, a szegények pedig szegényebbek. Az elmúlt öt évben ez a megosztottság tovább nőtt, mivel a COVID-19 világjárvány lerombolta a gazdaságokat, és mielőtt felépülhettek volna, háborúk alakították a rendet, így az országoknak kevés pénzügyi forrása maradt a regenerálódáshoz és a növekedéshez. Ez az éghajlatváltozással és az erőforrások csökkenésével kombinálva, nagyobb migrációhoz vezet, mivel a kétségbeesett emberek új lehetőségeket keresnek.

Tudjuk, hogy az éghajlati szélsőségek korát éljük – katasztrófák zajlanak körülöttünk –, de nem teszünk eleget annak orvoslására. Nem vagyunk tagadásban; de minket már nem úgy terveztek, hogy a közös ügyekért dolgozzunk. Ez az oka annak, hogy Bakuban, az éghajlati egyezmény részes feleinek 29. konferenciáján (COP 29) még azt a színlelést is elvetettük, hogy együttműködő világot akarunk építeni. 

Itt találkozik a gazdaság, a klímaváltozás és a politika is. Amikor a világ az összekapcsolt gazdaságok felé haladt, azt hitték, hogy ez egy virágzó és biztonságosabb világrendhez vezet; országok nem támadnának, mivel az együttműködés önérdeke vezérelné őket. De az ipar átköltöztetésének valódi oka a munkaerőköltségek és a környezetvédelmi biztosítékok csökkentése volt. Túl drága volt a gyártás, ha ezeket a költségeket fizetni kellett volna. Ez azt jelentette, hogy a termelés és a kibocsátás is megmozdult. Tudjuk, hogy Kína lett a világ gyártója, és mások is csatlakoztak hozzá. Ma, amikor a világnak zöld átmenetre van szüksége, új valóságokkal néz szembe. Minden zöld előállítása még mindig olcsóbb a „másik” világban, különösen Kínában.

Éppen ezért a klímaváltozás új korszakában, 2024-ben, amikor a világ más mába költözött, más holnapot kell terveznünk. Ellenkező esetben az elkövetkező évtizedeket a semmibe pazaroljuk – mindezt az éghajlatváltozás egyre gyorsuló örvényében. Ezen kell változtatnunk.