Jó hírünk van a hétvége időjárását illetően

2025. május. 23 5:23

Pénteken még sokfelé várható eső, majd szombat reggelre északkeleten is megszűnik a csapadék és a hétvége további részében már csak néhol fordulhat elő zápor.

Pénteken általában erősen felhős vagy borult idő várható, legfeljebb átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben. Csupán este, késő este kezdhet el nyugat felől határozottan csökkenni a felhőzet. Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten zivatarokra is. Nagy területen várható számottevő mennyiség, de az északnyugati országrészben kisebb a csapadék esélye, akár szárazon is maradhat. Az egyre többfelé északias irányba forduló szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések, azonban a keleti, délkeleti országrészben eleinte még gyenge maradhat a délies irányú légmozgás. A csúcshőmérséklet általában 13 és 18 fok valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél pár fokkal hűvösebb, míg a délkeleti országrészben néhány fokkal melegebb lehet az idő. Késő este 7, 12 fokra számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.