Szombaton a hidegfront elhagyja térségünket, ismét napos időre van kilátás, de a hőmérséklet 10-12 fokkal elmarad a legutóbbi hétvégén mért értékektől.
Pénteken a felhőzet továbbhalad délkelet felé, estére már inkább csak az ország keleti felén fordulhatnak elő borongós területek. Másutt északnyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet. Reggel még főként az ország északnyugati, északi felén fordul elő zápor, zivatar, majd a csapadék súlypontja délkelet felé tevődik, és délutántól északnyugat felől csökken a csapadékhajlam. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul, ennél pár fokkal hűvösebb az északi tájakon, míg melegebb a Viharsarokban lehet.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
lovak_nyar
Szombat éjszaka keleten is csökken a felhőzet, napközben gomolyfelhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában 10 és 16 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos vidékeken ennél hűvösebb lesz. Délután 20, 25 fok várható.
Fotó megosztása:
tavirozsa_nyar_to
Vasárnap gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Északkeleten - illetve esetleg délnyugaton - néhol zápor, zivatar előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz. A minimum jobbára 9, 15 fok között várható, azonban a hidegre hajlamos tájakon ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. A maximum 19, 24 fok között alakul.
Fotó megosztása:
szuros_virag_nyar
Hétfőn gomolyfelhős, napos, száraz idő valószínű. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 8, 14 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken 5 fok alá hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.
Fotó megosztása:
tornyosulo_gomoly_vihar
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. A délnyugati megyékben zápor, zivatar előfordulhat. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban többnyire 10, 16 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb is lehet. Délután 22, 29 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
leszakado_zaporos 1
Szerdán változóan felhős időre számíthatunk általában többórás napsütéssel. A délnyugati, déli megyékben előfordulhat zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szél néhol megélénkül. Hajnalban 10, 18, délután 23, 29 fok várható.
Fotó megosztása: