A hétvégén folytatódik a hűvös levegő beáramlása térségünk fölé, majd a jövő hét elején újabb melegedés veszi kezdetét.
Szombat délelőtt az ország keleti harmadában és a nyugati, délnyugati tájakon lehet kissé több a felhő, másutt zavartalannak ígérkezik a napsütés. Délután viszont sok gomolyfelhő képződhet, amelyek a napsütést zavarhatják. Csapadék az ország legnagyobb részén nem várható, legfeljebb az északkeleti, illetve a nyugati, délnyugati határ közelében fordulhat elő egy-egy zápor. Ismét erőre kap az északnyugati, nyugati szél, amelyet többfelé kísérik élénk, helyenként erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Késő este 13, 18 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
naplemente_utan_taj_nyar
Vasárnap éjszaka egyre nagyobb területen kiderül az ég, napközben gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Északkeleten, nyugaton lesz több gomolyfelhő, ott zápor nem kizárt. Az északnyugati, északi szél élénk lesz. A minimum jobbára 8, 15 fok között várható, azonban a hidegre hajlamos tájakon ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. A maximum 19, 24 fok között alakul.
Fotó megosztása:
nyar_fuvek_naplemente
Hétfőn gomolyfelhős, napos, száraz idő valószínű. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 8, 14 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken 5 fok alá hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.
Fotó megosztása:
kikoto_vitorlasok_tavoli_gomolyok
Kedden fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. Számottevő csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban többnyire 10, 16 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb is lehet. Délután 23, 30 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
kutya_uszik_nyar
Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Elvétve zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A nyugati, délnyugati szél néhol megélénkül. Hajnalban 10, 18, délután 25, 32 fok valószínű.
Fotó megosztása:
egy_vihar_tavolban
Csütörtökön a sok fátyol- és gomolyfelhő mellett több órás napsütés valószínű. Néhol zápor, zivatar előfordulhat. A déli, délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 13, 20, délután 27, 33 fok között várható.
Fotó megosztása: