A napos délelőttöt követően észak felől egy újabb front éri el hazánkat. Erősen megnövekszik a felhőzet és délutántól egyre több helyen kell esőre, záporra számítani.
Hétfő hajnalban a szélcsendes, derült tájakon köd képződik. Ezek feloszlása után kisüt a nap, de északon már délelőtt, délebbre a nap második felében újra megnövekszik a felhőzet. Délután szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
to_osz_fatyolfelhos
Kedd reggelig megszűnik a csapadék, felszakadozik csökken a felhőzet. Napközben a változó felhőzet mellett az ország északi felén kevesebb, másutt több napsütés várható, már csak futó zápor lehet. Az északnyugati, nyugati szelet a délnyugati tájak kivételével sokfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések. Estére veszít erejéből a szél. A minimum-hőmérséklet 2 és 9, a maximum 11 és 17 fok között alakul.
Fotó megosztása:
napos_oszi_erdo
Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet több helyen kísérik élénk lökések. Hajnalban 1, 9, kora délután 14, 20 fok várható.
Fotó megosztása:
valtozoan_felhos_osz
Csütörtökön változó felhőzetre számíthatunk legalább néhány órás napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4 és 13, kora délután általában 17, 22 fok között, északkeleten 15 fok körül alakul.
Fotó megosztása:
borongos_videk_osz
Pénteken közepesen felhős időre van kilátás, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szelet élénk, főként a Dunántúlon néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 23 fok között alakul.
Fotó megosztása:
oszi_esos_taj
Szombaton közepesen felhős idő valószínű, elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A változó irányú szél mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 4, 13, kora délután 16, 22 fok között alakul.
Fotó megosztása: