Rendkívüli időpontban köszönt be idén a vénasszonyok nyara

2025. október. 29 5:03

A szokásosnál jóval később és rövidebb időre, de idén is megtapasztalhatjuk a kellemes, enyhe, őszi időt november első napjaiban.

Szerdán általában napos idő várható a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett, de délnyugat felől átmenetileg felhőtömbök érkezhetnek, így felhősebb körzetek, időszakok előfordulhatnak, emellett estétől nyugat felől megvastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délnyugati, déli szél megélénkülhet, délnyugaton olykor meg is erősödhet. Este, késő este a nyugati, északnyugati országrészben tovább erősödik a szél, amely helyenként viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. Késő este 6, 14 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.