Mediterrán ciklon alakítja a kövtekező napok időjárását. Csütörtökön és pénteken inkább csak nyugaton, majd a hétvégén már országszerte számíthatunk ismétlődő esőre és havazásra.
Csütörtökön nagyrészt erősen felhős idő várható átmeneti szakadozásokkal – délkelet felé haladva számíthatunk több napsütésre, majd estétől utóbbi részeken is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. A délnyugatról északkelet felé tartó csapadéktömbökből többfelé várható jellemzően eső, zápor, azonban estefelé főként a Nyugat-Dunántúlon vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt. A déli, délkeleti, majd délutántól az északiasra forduló szél helyenként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 14 fok között alakul, de a felhősebb északi és északnyugati tájakon ennél hűvösebb maradhat az idő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
intenziv_havazas_tel
Pénteken túlnyomóan borult lesz az ég, néhol átmeneti szakadozás, vékonyodás előfordulhat. Sok helyen valószínű eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon és a hegyekben havas eső, tapadó hó is lehet. Az északias szél többfelé megélénkül, a nyugati megyékben és a Zemplénben megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Hajnalban 0 és +7, kora délután általában 1 és 8 fok között alakul a hőmérséklet, de az Alföld egyes részein 10 fok fölötti értékek is lehetnek.
Fotó megosztása:
havazas_erdo_tel
Szombaton túlnyomóan borult idő várható, néhol átmeneti szakadozás, vékonyodás előfordulhat. Átmeneti szünet után újabb csapadékzóna érkezik, az eső egyre nagyobb területen vált át havazásba - legkisebb eséllyel keleten. Kiterjedt hótakaró kialakulására is van esély! Az északias szelet változatlanul a Nyugat-Dunántúlon és a Zemplénben kísérhetik erős, viharos lökések. Hajnalban -2 és +4, kora délután -1 és +6 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
kutya_havazasban_tel
Vasárnap nagyrészt borult idő várható, majd nyugat felől nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet. Egyre kevesebb helyen, gyengülő intenzitással valószínű havazás, havas eső. Az északnyugati, nyugati szelet élénk lökések kísérhetik. Hajnalban -5 és +3, kora délután -2 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
fenyotuk_eso
Hétfőn ismét erősen megnövekszik a felhőzet és a csapadékhajlam, egyre inkább az eső esélyesebb. A déliesre forduló szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között valószínű, de a hótakaró függvényében ennél jóval hidegebb is lehet. Kora délután -1 és +8 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
pocsolya_katyu_tel
Kedden nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Több helyen lehet csapadék, nagyobb eséllyel eső lesz a jellemző. A délies szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A minimum -2 és +5, a csúcsérték 2 és 13 fok között alakulhat.
Fotó megosztása: