d1_sze_hoeses
Szerdán döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán északkeleten lehetnek szakadozások, vékonyodások a felhőzetben és bukkanhat elő a nap. Kiterjedt csapadékzóna húzódik az ország fölé, az északkeleti tájakat leszámítva többfelé kell csapadékra készülni. Eleinte esőre lehet számítani, melyet előbb a hegyekben, majd napközben - nyugat felé haladva növekvő eséllyel - síkvidéken is havas eső, havazás válthat fel. Az északkeleti, keleti szél egyre nagyobb területen megélénkül, északkeleten meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
Fotó megosztása:
d2_cs_karacsony_fa
Csütörtökön általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északkeleten szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Estétől arrafelé ki is derülhet az ég. Hazánk délnyugati felén továbbra is számítani lehet egyre gyengülő intenzitású csapadékra, melynek halmazállapota nyugat felé növekvő eséllyel ígérkezik havas esőnek, havazásnak. Az északkeleti, északi szél fokozatosan veszít erejéből, de helyenként még élénk, északkeleten kezdetben erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, +4 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +8 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig melegebb az idő.
Fotó megosztása:
d3_p_vorosbegy_karacsony
Pénteken északkelet felől tovább csökken a felhőzet, nagy területen ki is derülhet az ég. Délnyugaton, nyugaton viszont a nap nagyobb részében még borult maradhat az idő, eleinte még kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban -8, +1 fok között alakul, a kevésbé felhős, derült északkeleti tájakon lesz a leghidegebb. Kora délután 1, 7 fok közötti értékek valószínűek, nyugaton alakulhat kevéssel fagypont felett a maximum.
Fotó megosztása:
d4_szo_napos_fak
Szombaton nyugaton is csökken a felhőzet, viszont éjszaka többfelé zúzmarás köd képződhet, mely napközben is tartósan megmaradhat. Emiatt napközben borult, ködös és derült napos területek egyaránt előfordulhatnak. Csapadék nem valószínű. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet -8, -1, a maximum-hőmérséklet -1, +7 fok között alakul, a borongós, ködös tájakon egész nap fagyhat.
Fotó megosztása:
d5_v_nap_hideg
Vasárnap eleinte párásság, többfelé zúzmarás köd is előfordulhat, mely napközben nagyrészt feloszlik, így a kevés felhő mellett általában sok napsütés ígérkezik, északkeleten lehet esetleg felhősebb az ég. Csapadék nem valószínű. Eleinte gyenge lesz a légmozgás, majd északnyugati, északi irányba fordulhat a szél, és nagy területen megerősödhet. A minimum-hőmérséklet -10, -1, a maximum-hőmérséklet 1, 6 fok között alakul.
Fotó megosztása: