Érkezik a hidegfront, amelytől sokunknak kipirosodik majd az arca

2025. december. 27 5:08

Egy hidegfront közelít térségünk felé és előreláthatólag szombat este el is éri hazánkat. Hatására nagy területen megerősödik a szél, vasárnap már viharos széllökések is lehetnek.

Szombaton a köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk – több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Késő este -2, +3 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Kezdetben még nincs fronthatás, aztán este egy hidegfront átrobog az éjszaka folyamán felettünk. Nyomában a szél megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. Gyakoribb lehet a fejfájás, migrén, szédülés. Vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok jelentkezhetnek és felerősödhetnek az ízületi és reumatikus fájdalmak.

A légnyomás csökken.