Az éjszaka érkezett csapadékrendszer lassan északkelet felé elhagyja az országot, mögötte pedig az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet, és rövidebb időszakokra a nap is előbukkanhat.
Pénteken a látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal – a legtöbb napsütésre a déli megyékben, a legkevesebbre az északi tájakon van kilátás. A csapadékzóna fokozatosan tovább helyeződik északkelet felé, emellett helyenként képződhet felettünk is csapadék (a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat). Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de északkeleten ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő este 0, 5 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_szo_borult_felho
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű. Elszórtan, de inkább a délnyugati és északkeleti megyékben várható kisebb eső, zápor, másutt inkább csak elvétve eshet. Az északnyugati, nyugati szél kevés helyen élénkülhet meg. Hajnalban -1, +5, délután 5, 11 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
r2_v_havaseso
Vasárnap többnyire erősen felhős idő valószínű, de főként a nyugati, délnyugati tájakon határozottabban is csökkenhet a felhőzet. Az északkeleti harmadban és a délnyugati határ közelében elszórtan lehet kisebb eső, amelyet északkeleten estétől havas eső, a hegyekben havazás is válthat. Az északnyugati, északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. A csúcshőmérséklet általában 6, 11 fok között valószínű, de Borsodban pár fokkal hidegebb is lehet.
Fotó megosztása:
r3_h_eso_fenyo
Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, de a keleti megyékben szakadozottabb lehet a felhőzet. Kevés helyen lehet gyenge, vegyes csapadék. Az északkeleti, keleti szél többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet -4, +2, a maximum-hőmérséklet 3 és 11 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r4_k_eso_ag
Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és elszórtan eső, havas eső, havazás előfordulhat. A déli, délkeleti szelet élénk, kevés helyen erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet -3, +2, a maximum-hőmérséklet 2, 8 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r5_sze_borult_varos
Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen várható eső, zápor, az Északi-középhegységben vegyes halmazállapotú csapadék is. A délnyugati, déli élénk, olykor erős széllökések kísérik. Hajnalban -2, +4, délután általában 5, 11 fok várható, de az Északi-középhegységben pár fokkal hidegebb lesz.
Fotó megosztása: