Ez ám a hatalmas időjárási fordulat: a hóvihar után, nyárias zivatarok érkeznek

2026. február. 23 5:00

Pénteken még a nyugati országrészben hóvihar tombolt, ma délután viszont már záporok, zivatarok és tavasziasan enyhe idő fogadnak minket.

Hétfőn északnyugat felől szakadozik, csökken, majd estétől megnövekszik, képződik a felhőzet. Nagyobb területen több, keleten néhány órás napsütés valószínű. Hazánk északkeleti felén több helyen valószínű eső, zápor. Eleinte csökken, a nap második felétől újra növekszik a csapadékhajlam: északnyugat felől elszórtan valószínű zápor, északon akár zivatar is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, megerősödik, záporos csapadékgócok környezetében viharos széllökés sem kizárt. A maximum 9 és 16 fok között alakul. Késő este 3, 8 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Magas vérnyomással élők, szívbetegek, migrénre hajlamosak, mozgásszervi problémákkal élők számára nehéz nap a mai.

A légnyomás csökken.