Mozgalmas napok előtt áll időjárásunk

2026. május. 04 13:29

A következő napokban délnyugat felől továbbra is enyhe, de már nedvesebb levegő áramlik térségünk fölé. Ennek köszönhetően már záporok, zivatarok kialakulására is számíthatunk.

Kedden az ország nagy részében csak kevés fátyolfelhő jelenhet meg az égen, ugyanakkor délután délnyugaton növekedni kezd a felhőzet, és estefelé a Dunántúlon néhány futó zápor előfordulhat. A déli, délkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északnyugaton erős, sőt néhol viharos lökések. A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Egészen hétfő estig nem nem érkezik front. A reggelek fagyosak, ezért érdemes jó melegen, rétegesen felöltözni.

A légnyomás nem változik.