Az éjszaka folyamán hidegfront vonult át hazánk felett, amelyet többfelé kísértek heves záporok, zivatarok. A front mögött jelentősen alacsonyabb hőmérsékletre számíthatunk már csütörtökön.
Csütörtökön a frontfelhőzet kelet felé elvonul, mögötte általában több órára kisüt a nap a változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhő mellett. Délnyugat felől ugyanakkor vastagabb felhőtömbök érkeznek, melynek hatására különösen a Dunántúlon és délen tartósabban felhős körzetek is előfordulhatnak. Este sokfelé kiderül az ég, keleten viszont több maradhat a felhő.
A nap első felében keleten még eső, zápor, zivatar előfordulhat,
emellett kisebb eső, zápor délen is kialakulhat. Délután északkeleten egy összeáramlási zóna mentén, illetve északnyugaton néhol alakulhatnak ki záporok, kis eséllyel zivatar. Az északnyugati, nyugati, északi szelet sokfelé élénk, több helyen erős lökések is kísérhetik, majd estére veszít erejéből a légmozgás. A hőmérséklet délután általában 20 és 26 fok között valószínű, de keleten pár fokkal magasabb, míg a tartósabban felhős dunántúli tájakon alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
novekvo_gomoly_tavirozsa
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, északkeleten néhány zápor, északnyugaton csepergő eső előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénk lesz. A hőmérséklet hajnalban általában 6 és 14, délután 21 és 26 fok között alakul.
Fotó megosztása:
nap_buzanyar
Szombat reggel lehetnek felhős tájak, majd sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Elszórtan - elsősorban északon - fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. A nyugatias szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. Hajnalra 7 és 15 fok közé hűl le, késő délutánra 22 és 27 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
ruslanababenko-raspberries-3665094_1280
Vasárnap általában gomolyfelhős, napos idő ígérkezik, de délen, délnyugaton erőteljes lesz a felhőképződés, és elsősorban ott elszórtan lehet zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szelet többfelé élénk, sőt erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 28 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
trinhdactruong-beach-5311826_1920
Hétfőn sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, helyenként záporral, zivatarral. A nyugatias szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. Kora reggel 8, 15, délután 21, 27 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
kek_eg_nyar_kevesfelho
Kedden általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Néhol előfordulhat zápor. A nyugatias szél nagy területen élénk lehet. Hajnalban 7, 15, délután 22, 28 fok valószínű.
Fotó megosztása: