Napközben még országszerte tikkasztó hőségre számíthatunk, majd este zivatarokkal kísért hidegfront éri el hazánkat.
Hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, a déli óráktól a Dunántúlon fordulhat elő zápor, zivatar. Estétől nagyobb területen növekszik a felhőzet és a csapadék kialakulási esélye. A délies szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, időszakosan megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos lökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
szaraz_virag-dry-flower
Kedd reggelig erősen felhős lesz az ég, és eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat, de egyre kevesebb helyen. Napközben csökken a felhőzet, és többnyire gyengén felhős idő várható, ekkor már csak néhol lehet zápor. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban 14, 21, délután 27, 32 fok valószínű.
Fotó megosztása:
aleafar-virag
Szerdán többnyire gyengén felhős, napos idő várható, majd késő délután északnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, ami estétől meg is vastagszik. A Nyugat-Dunántúlra sodródhat be egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban többnyire 15, 20 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 27, 32 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
magas_szaraz_virag
Csütörtökön szakadozik, csökken a felhőzet, mindenütt kisüt a nap. Reggelig még elszórtan lehet eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati, nyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban többnyire 15, 20 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 26, 32 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
szaritott_--kaktusz_viragok
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés ígérkezik. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban többnyire 13, 19 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 27, 32 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
macsonya
Szombaton többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csapadék kialakulása nem valószínű. A délnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban többnyire 13, 19 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 30, 35 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása: