Pénteken egy kicsit még melegszik az idő, ami visszaidézi a nem is olyan régen véget érő nyarat, de aztán ez nem tart sokáig, mert szombat délután egy front véget vet a kánikula ostromának.
Pénteken nyugaton csökken, keleten, északkeleten átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de általában sok napsütés várható. Számottevő csapadék nem lesz, viszont szemerkélő eső néhol nem kizárt. A nyugatias szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű. Késő este 20, 25 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_szo_felhos mezo 1
Szombaton napos idő várható, majd napközben észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amelyből elszórtan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. A délnyugati szél északira, északnyugatira fordul, és nagy területen megerősödik. Hajnalban 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 32 fok között változik, délkeleten ennél pár fokkal melegebb is lehet.
Fotó megosztása:
r2_v_felhos napos fas repulos
Vasárnap túlnyomóan derült vagy gyengén felhős idő várható csapadék nélkül. Az északnyugati, északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 18 fok között, a szélvédett helyeken kevéssel 10 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r3_h_derult napos kukoricas
Hétfőn többnyire derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között, a hidegre hajlamos helyeken 10 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r4_k_felhos tenger
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Csapadéknak kicsi az esélye. A délnyugati szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet 5, 14, a maximum-hőmérséklet 27, 32 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
r5_sze_gomoly derulo
Szerdán napos idő várható, majd egy front hatására megnövekszik a felhőzet és eső, zápor, zivatar akár nagyobb területen is előfordulhat. A délnyugati szél északnyugatira fordul és megerősödik. A minimum-hőmérséklet 8 és 18, a maximum 29 és 34 fok között valószínű.
Fotó megosztása: