Súlyos veszteség érte a korallokat

A természettudományi folyóiratban ismertetett felfedezés bemutatja, hogy milyen sebezhetővé válik számos korall faj az óceáni hőmérséklet emelkedése által. Azt mutatja, hogy ezek a létfontosságú élőhelyek továbbra is érzékenyen érintettek, ha a globális felmelegedés folytatódik.

Az emberi tevékenység által kibocsátott üvegházhatású gázok évtizedek alatt a légkörrel együtt az óceánokat is felmelegítették. Ez hatással van a tengeri élet épségére, egyensúlyára világszerte. A korallok különösen érzékenyek, mert amikor felmelegszik a víz, a korallokkal szimbiózisban élő algák mérgező mennyiségű oxigént termelnek, és a koralloknak ki kell őket vetniük magukból. Ezek a “fehérítő” folyamatok kihypózzák a korallokat. A korallok elveszítik színüket, és a lakótársaik nélkül kiszolgáltatottakká válnak. Néhány közülük visszaállhat eredeti állapotába, míg mások végül elpusztulnak.

Ez a veszteség nem csak a korallokra van hatással, hanem a rájuk támaszkodó fajokra is. Ez magában foglalja az embereket is, különösen a szegényebb régiók part menti országaiban, amelyek nagymértékben támaszkodnak a halászatra.

Aztán 2016 lett a legmelegebb év az mérések kezdete óta, amikor egy szélsőséges hőhullám terjedt a világ óceánjaiban, és kiváltotta a fehéredést számos sebezhető zátonyon.

A James Cook Egyetem korallzátony-ökológusa, Terry Hughes, meg akarta mérni a Nagy-Korallzátony károsodásának mértékét. Ez a gazdag ökoszisztéma több, mint 3.860 egyedi zátonyt tartalmaz, mintegy 2500 kilométeren keresztül. A világörökség részét képező zátonyrendszer számos veszélyeztetett faj létfontosságú élőhelye.

Ő és egy nagy kutatócsoport csónakokkal, repülőgépekkel és helikopterekkel vizsgálódtak az óceán felett, hogy nyomon kövessék a Nagy-Korallzátony egészségét. Majd nyolc hónappal később visszatértek egy újabb tengeri hőhullám idején a régióba.

A tudósok azt találták, hogy együttesen a két hőhullám a nagy korallzátony koralljainak felét ölte meg. Az első esemény leginkább a zátony északi harmadát érte el, a második pedig a középső harmadban tett több kárt.

A legérzékenyebb korallok közül sok halt meg közvetlenül a hőhullám alatt, míg további jelentős mennyiségű korall pusztult el a két hőhullám közötti hónapokban is, amikor a fehéredés bekövetkezett, mivel nem tudtak regenerálódni.

A koralloknak sok időt vesz igénybe regenerálódás – a leggyorsabbak egy évtized alatt helyreállnak, míg a lassabbak évszázadok múlva alakulnak csak vissza. Az 1980-as és 1990-es években, amikor a fehéredési időszakok átlagosan 25 évenként történtek, az ilyen közösségek helyreállhattak. 2010 óta ez a szakadék mindössze hat évre csökkent. Ez a fajta sokk – például a 2016-os és a 2017-es hőhullámok – még a rugalmasabb korallfajtákat is elteszik láb alól.

Ez azt jelenti, hogy a korall közösségek, amelyek a Nagy-Korallzátonyt alkotják, alapvetően megváltoztak. Már sosem lesznek olyanok, mint voltak.

De még mindig van remény. Végtére is, a korallok nagyjából fele még mindig életben van. Ha az emberek tartják magukat a Párizsi Éghajlati Egyezményben vállalt irányelvekhez, akkor fennáll a korallok túlélési esélye.

– Visszaalakulnak – mondta Hughes a zátonyi rendszerről. – A kérdés az, hogy milyenné?