Pontosan ennyit kell még várni az igazi tavaszra

2017. február. 13 15:52

Az északi féltekén a csillagászati tavasz kezdete a tavaszi napéjegyenlőség napja (általában március 20., 21., vagy ritkán 19.). 2017-ben 20-án 11 óra 28 perckor következik be.

 

Ennyit kell várni 2017-ben a tavaszi napéjegyenlőségre (nap : óra : perc : mp), alatta a kék hátterű visszaszámláló pedig azt mutatja, hányat kell még aludni addig.

 

 

És ennyit kell még addig aludni tavaszig : )

 

A 21. században 2011 volt az utolsó olyan év (közép-európai idő szerint), amikor március 21-én következett be ez az időpont, innentől a század végéig mindig korábban lesz. Egészen 2102-ig kell várnunk, míg a Tavasz első napja újra március 21-re esik. A 20-i tavaszkezdés egyhangúságát legközelebb 2048-ban töri meg egy 19-ei napéjegyenlőség (közép-európai idő szerint).

Ha részletesebben is érdekel a téma, ide kattints.

 

Fotó: Schlapp Dóra (Edinburgh) – Kiderül.hu, Tavaszköszöntő fotópályázat, 2016

 

A csillagászati tavasz vége és a csillagászati nyár kezdete a nyári napforduló időpontja.

A naptári tavasz első napja március 1. A Föld déli féltekéjén ilyenkor az ősz kezdődik.

Fotó: Bardi Tünde – Kiderül.hu, Tavaszköszöntő fotópályázat, 2016

 

Fotó: Bukovecz Brigitta – Kiderül.hu, Tavaszköszöntő fotópályázat, 2016

 

Fotó: Zsirmon Zsolt – Kiderül.hu, Tavaszköszöntő fotópályázat, 2016

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás