Itt az április, de a tél újabb rohamra készül

2021. április. 03 5:14

Már a húsvéti hosszú hétvégén is hűvös, szeles időre számíthatunk, azonban kedden újabb erős hidegfront éri el hazánkat, tovább mérsékelve a nappali felmelegedést.

Szombaton az összefüggő felhőzet délelőttig dél felé elhagyja az országot, majd napközben a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és többfelé kell záporok, néhol zivatarok kialakulására készülni. Késő estére a legtöbb helyen feloszlanak a gomolyfelhők és kiderül az ég. Az északnyugati, északi szelet nagy területen kísérhetik erős, a Dunántúlon néhol viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között változik. Késő este -1, +4 fok valószínű.

 

vasárnap

  • A gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható, majd estére már jórészt összeesnek a gomolyok.
  • Elszórtan előfordulhat záporeső.
  • Főként a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten megerősödik az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

 

hétfő

  • A nap nagy részében száraz, napos idő valószínű kevés gomolyfelhővel, ám estefelé északnyugat felől egyre jobban megközelít minket egy hullámzó front felhőzete.
  • Fokozatosan megnő a csapadék esélye.
  • A déli szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Hajnalban többnyire -7, +1, délután 12, 17 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

 

kedd

  • Északnyugat felől mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet.
  • A front mentén többfelé kell csapadékra számítani: az eső mellett intenzitástól függően akár havas eső, havazás (vizes, tapadó hó) is előfordulhat, ám ennek területi eloszlása még továbbra is elég bizonytalan.
  • A déli szél északnyugatira, északira fordul, több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • Hajnalban -2, +6, a délutáni órákban többnyire 4, 10 fok valószínű, de a délkeleti határvidéken esetleg pár fokkal enyhébb lehet az idő.

 

szerda

  • A front felhőzete és csapadéka lassan levonul, mögötte gomolyfelhők képződnek.
  • Elszórtan kialakulhat zápor, hózápor, helyenként zivatarok is lehetnek.
  • Sokfelé megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati, nyugati szél.
  • A hajnali -5, +3 fokról az ország nagy részén 6 és 11 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

csütörtök

  • A változóan felhős ég mellett általában többórás napsütés várható.
  • Helyenként előfordulhat záporos csapadék, esetleg zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati szelet több helyen kísérhetik erős lökések.
  • Hajnalban -6, +2, délután 7, 11 fok lesz a jellemző hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás