Zivatar veszélyére figyelmeztetnek több dunántúli megyében

2022. április. 15 10:45

Hidegfront érkezik nagypénteken, elszórtan számíthatunk záporokra, kisebb esőre. Zivatar a nyugati országrészben alakulhat ki, elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Péntek napközben hidegfront érkezik. E mentén alacsony, majd mögötte a délutáni, esti órákban elsősorban a Dunántúl északi és nyugati megyéiben nagyobb valószínűséggel alakulhatnak ki a záporok mellett zivatarok. Az intenzívebb gócokat intenzív csapadék (lokálisan 10-20 milliméter), apró szemű jég és esetleg szélerősödés kísérheti.

Szombaton délelőtt északkeleten a záporok mellett kis eséllyel zivatar még előfordulhat.

A hidegfront átvonulása után napközben nagy területen válik erőssé az északnyugati, illetve északkeleti szél. Viharos (hozzávetőleg 60-70 km/órás) széllökésekre elsősorban a Dunántúl északi felében, valamint az Északkeleti területeken lehet számítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom megyékre pénteken.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Egy gyenge hidegfront érkezik, de jelentősebb változékonyságra nem kell számítani az időjárásban. Felszakadozik a felhőzet. Az erős UV sugárzás miatt érdemes a déli órákban fényvédő krémet használni. Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.

A légnyomás nem változik.