A jövő hetet sem ússzuk meg szárazon

2022. november. 19 13:16

A jövő hét első napjaiban is változékony időre számíthatunk. Kedden és szerdán újabb mediterrán ciklon vonul át hazánk felett, többfelé várható további kiadós csapadékhullás.

Vasárnap eleinte sok lesz a felhő, majd lassanként szakadozottá válik a felhőtakaró, délutántól pedig nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Délelőtt délen még többfelé, délután már csak délnyugaton eshet az eső. Jobbára mérsékelt marad az északias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Éjjel köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet. Napközben változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Egy-egy jelentéktelen zápor előfordulhat, de számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, majd délnyugati szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +4 fok között várható. A fagyzugokban, illetve a kevésbé felhős tájakon lesz a leghidegebb.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

kedd

  • Éjjel helyenként pára, köd képződhet. Egy mediterrán ciklon hatására napközben nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Egyre többfelé elered az eső.
  • A Tiszántúlon kisebb a csapadék esélye, de a ciklon pályája még bizonytalansággal terhelt.
  • A délkeleti, keleti, majd a Nyugat-Dunántúlon az északi szél megélénkül, sokfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.

 

szerda

  • Jobbára erősen felhős lesz az ég, majd a nap második felében felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet.
  • Többfelé valószínű eső, zápor, majd a csapadék északkelet felé helyeződik.
  • A nyugati határszélen, illetve a hegycsúcsokon havas eső előfordulhat.
  • Az északnyugati, később a délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között várható.

 

csütörtök

  • Közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Éjjel még kisebb eső lehet keleten, de napközben számottevő csapadék nem várható.
  • Helyenként megélénkül a délnyugati, majd az északnyugati, nyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között várható.

 

péntek

  • Gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Néhol időnként megélénkülhet a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Változékony időjárásra számíthatunk, ami megviseli a frontérzékenyek szervezetét. Előfordulhat ízületi panasz, fejfájás, reakcióidő növekedés.

A légnyomás növekedni kezd.