Hogyan hatott a világra a szokatlanul hosszú La Niña időszak?

A perui szardellahalászok vették észre és nevezték el először az El Niño eseményeket a trópusi Csendes-óceánon több száz évvel ezelőtt. Fogásaik ingadoztak, és a legnagyobb csökkenés karácsony környékén volt tapasztalható, amikor az óceán a legmelegebb volt – El Niño de Navidadnak, a karácsony fiának hívták.

A megfigyelések szélesebb hálózata és néhány ihletett statisztikai elemzés nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy a halállomány csökkenése egy, a Csendes-óceánra kiterjedő jelenség része, beleértve az óceánban és a légkörben bekövetkezett változásokat. Ez volt az ENSO, az El Niño-Southern Oscillation.

Az elemzés részeként világossá vált, hogy az El Niño események során a Csendes-óceán keleten jellemzően melegebb, nyugaton hidegebb volt a szokásosnál, és gyengébbek voltak a keletről nyugatra fújó passzátszelek. Az is világossá vált, hogy amikor erősebb volt a szél, keleten hidegebb, nyugaton pedig melegebb volt az óceán. Ezeket az időszakokat La Niña-nak – a lánynak – nevezték el, az El Niño-val ellentétes jellemzőire utalva.

Az El Niño vagy a La Niña állapota általában körülbelül kilenc hónapig tart, júniustól kezdve, decemberben csúcsosodik ki, majd áprilisra feloszlik. Történelmileg a La Niña események kisebbek voltak és kevésbé figyeltek fel rá – a szardellafogások változása nem olyan figyelemre méltó, mint az El Niño-ban látott összeomlás, így a perui halászok számára soha nem volt különösebben érdekes. Számos okból azonban a La Niña egyre figyelemreméltóbb jelenség.

A La Niña események idején a globális hőmérséklet általában hidegebb, és ez magyarázhatja a globális hőmérséklet egyébként kérlelhetetlen emelkedésének néhány éves megtorpanását. A tavalyi, 2022-es év volt a harmadik egymást követő La Niña év, ami rendkívül szokatlan, és csak háromszor fordult elő a megbízható feljegyzések 1950-es kezdete óta. A trópusi Csendes-óceánon kívül a La Niña hatásai ugyanolyan markánsak és pusztítóak lehetnek, mint az El Niñoé, amely valószínűleg 2023 őszén tér vissza.

Hogyan hatnak a trópusi Csendes-óceán változásai a világ többi részére

Az éghajlatkutatók évek óta tisztában vannak azzal, hogy az egyik helyen a légkörben bekövetkezett változások hogyan kapcsolhatók össze a másikkal. Ezeket az összefüggéseket „távkapcsolatoknak” nevezik. Talán az első távkapcsolati példát az 1920-as években írta le Gilbert Walker fizikus, aki észrevette, hogy az Ausztrália északi partján fekvő Darwinban és 8000 kilométerre a Csendes-óceán közepén fekvő Tahitiban a légköri nyomás változásai kapcsolatban állnak egymással. Ezt ő déli oszcillációnak nevezte el. Ez a megfigyelés vezetett végül az El Niño/La Niña jelenség leírásához.

A La Niña jelenség sematikus képe. Kép forrása: NASA

A távkapcsolati mintákat mára a földkerekség minden régiójában észlelték. Észak-Európában a legismertebb az észak-atlanti oszcilláció (NAO), amely egy bizonyos Izland feletti területen és az Észak-Atlanti-óceán középső részén, az Azori-szigetek közelében kialakuló légnyomás közötti kapcsolatot írja le. A változások ezután összefüggésbe hozhatók az időjárás változásaival Észak-Európában és az Egyesült Királyságban.

Ezek a távkapcsolati minták azért léteznek, mert a globális légkör úgy viselkedik, mint egy dob. Ha egy helyen megüt egy dobot, az egész felület vibrál, és a dob hangja attól függ, hogy mennyire feszes a dob bőre. Ebben a hasonlatban a trópusi atmoszférában a hevítés a dobverő szerepét tölti be, és a felszínen szétterülő hullámokat Rossby-hullámoknak nevezik. Azt a „nótát”, amit ezek a hullámok játszanak, a légkör szerkezete határozza meg, de nem a bőrfeszülés, hanem a szél és a Föld forgása határozza meg a légkör aktuális állapotát.

A trópusi Csendes-óceán és La Niña legerősebb távkapcsolata a Csendes-óceán medencéjében található. Például a La Niña események általában csapadékosabb teleket jelentenek az Egyesült Államok csendes-óceáni részén.

A Rossby-hullámok azonban elérik Észak-Amerikát és az Atlanti-óceán északi részét, ahol elkezdhetik befolyásolni az időjárást a légkör magasabb szintijein található futóáramlások módosításával, ami viszont hatással lehet a viharokra, amelyek az Egyesült Királyság telének nagy részéért felelősek.

Mivel a Rossby-hullámok viselkedése a légkörben uralkodó szelektől függ, a La Niña hatása az Atlanti-óceán északi részére nem minden évszakban egyforma. Tél végén a La Niña felől érkező Rossby-hullámok felerősödnek, és az Atlanti-óceán futóáramlását az Északi-sark felé tolják el, ami viharokat okoz az Egyesült Királyságban, és ezzel együtt a csapadék mennyisége is megnő.

A tél korai szakaszában nehezebb közvetlenül összekapcsolni a kettőt, mivel ebben az évszakban a Rossby-hullámok kölcsönhatásba lépnek a szelekkel, amelyeket ezáltal jobban érint az Atlanti-óceán trópusi éghajlati állapota.

Bizonytalan jövő

Nehéz pontosan megmondani, hogy az éghajlatváltozás mit fog jelenteni az El Niño és La Niña számára. A tengerfelszín átlagos hőmérséklete a Csendes-óceánon növekedni fog, de ez kevésbé fontos ezen időjárási minták kialakulásához, mint a Csendes-óceán nyugati és keleti részének felszíni hőmérsékletének különbsége, amelyre vonatkozóan sokkal kisebb a bizonyosság (részben azért, mert a felszíni hőmérséklet A Csendes-óceán keleti részét mindig erősen befolyásolja a mélyebb, hidegebb vizek feláramlása).

Az éghajlatot modellező számítógépes programok azt jelzik, hogy a Csendes-óceán kelet-nyugati irányú hőmérséklet-különbsége a jövőben csökkenni fog, előnyben részesítve az EL Niño-t, amely Ausztráliában több aszályt és más szélsőséges időjárási eseményt jelent a Csendes-óceánon és azon túl. Azonban az elmúlt két évtizedben azt tapasztalhattuk, hogy a hőmérséklet különbségek megnövekedtek és elhúzódó La Niña események jöttek létre. A legutóbbi hároméves La Niña ezért nagyon érdekes, bár túl korai még határozott következtetéseket levonni.

Ugyanilyen bizonytalanok a távkapcsolatok változásai is, így a La Niña és El Niño bizonytalan változásai bizonytalan jövőképet eredményeznek.