Viharos szélre figyelmeztetnek a Dunántúl jelentős részén

2023. november. 25 10:09

Változatosan alakul a szombati nap időjárása. A Dunántúl nyugati és középső vidékein viharos széllökésekre, elszórtan hózáporokra számíthatunk, néhol akár az ég is megdördülhet.

Szombaton délelőtt intenzív hózáporok előfordulhatnak a Dunántúlon, amelyekből kevés helyen átmenetileg vékony hóréteg képződhet. Délutántól egy összeáramlási zóna mentén – nagyjából a Miskolc-Szeged tengely tágabb környezetében – hózáporok kialakulása várható, amelyekből helyenként (akár síkvidéken is) lepel – pár centiméter friss hó hullhat. Estétől a nyugati területek fölé is hózáporok sodródnak be, a Dunántúl nyugati felén vasárnap a déli órákig általában lepel – 3 centiméter, lokálisan 3-5 centimétert meghaladó tapadó hó hullhat, a magasabb hegyekben akár vastagabb hóréteg is kialakulhat, amelyet az erős, viharos szél hordhat is. Vasárnap napközben az Alföldön egy összeáramlás mentén lokálisan szintén összejöhet lepel – 2 centiméter vizes, tapadó hóréteg. Szombaton napközben az északi, északnyugati szelet az északnyugati tájakon, valamint a Bakony és a Balaton térségében időnként viharos (65-75 km/órás) lökések kísérhetik. Vasárnap is előfordulhatnak a Dunántúlon átmenetileg viharos (60-70 km/óra) széllökések. Szombat délelőtt a délnyugati határ közelében, délután pedig északkeleten kis eséllyel az ég is megdörrenhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki viharos erősségű széllökések miatt szombatra Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy és Veszprém megyére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Változékony időjárásra számíthatunk, a Nyugat-Dunántúlon hidegfronti, másutt melegfronti hatással. A frontérzékenyek szervezetét megviselheti ez az időjárási helyzet. Előfordulhat ízületi panasz, fejfájás, reakcióidő növekedés.

A légnyomás emelkedik.