Jövő héten lehűlés jön

2018. április. 15 5:27

A nyárias meleg vasárnap éri el csúcspontját, a jövő héten fokozatosan hűvösebbre fordul az idő, ugyanis északkelet felől több fokkal hidegebb levegő érkezik térségünkbe.

Vasárnap egyre több és vastagabb fátyolfelhő szűrheti a napsütést, sőt késő délutántól a Dunántúlon, estétől pedig már keletebbre is sokfelé erősen felhős lesz az ég. A délután második felétől a délnyugati megyékben helyenként kialakulhat zápor. Napközben többfelé megélénkül, a Baja-Győr vonalban időnként megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között valószínű. Késő este 15, 20 fok várható.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk, de időnként elvékonyodhat a felhőzet.
  • Elszórtan várható eső, zápor.
  • A keleti, délkeleti szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk átmeneti felszakadozásokkal.
  • Nyugaton több helyen, másutt elszórtan várható eső, zápor, egy-egy zivatar.
  • Az északi szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

szerda

  • Felszakadozik a felhőzet, napközben már gomolyfelhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés valószínű.
  • Szórványosan várható zápor, helyenként zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél megerősödik, főként a Tiszántúlon viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • A néhány órás napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Elszórtan várható zápor, helyenként zivatar.
  • Az északkeleti szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

péntek

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A keleti, északkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

A tegnapi melegfronti hatás után most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg az időjárás. Ilyenkor aluszékonyság, reakció idő növekedés, szédülés, ízületi panaszok, alvászavarok és vérnyomás ingadozás előfordulhat.
A légnyomás emelkdik.